Mbappé az 55 millió euró minden centjéhez ragaszkodik a PSG-től

Az ugyan várható volt, hogy kicsi a valószínűsége, hogy a két fél megegyezik. Azonban Mbappé legutóbbi nyilatkozata alapján a végsőkig el fog menni.
Miután a francia csatár júliusban azt a vádat visszavonta, amiben egy meg nem nevezett PSG-alkalmazottat zsarolással és zaklatással vádolt, ám ettől a munkaügyi per a PSG és Mbappé között folytatódik.
Lehet, hogy a végletekig.
„Jogom van a fizetésemhez” – mondta a csatár, amikor megkérdezték az 55 millió euróról, amelyért perli korábbi klubját.
„Ez a törvényi kötelességem. Ez a munkajog” – mondta a hatszoros Ligue 1-győztes Mbappé. Aki kitart az álláspontja mellett. Az 55 millió euró szerződése alapján jár neki.
Miközben a Paris Saint-Germain egy korábbi szóbeli megállapodásra hivatkozik. Ebben a klub, állításuk szerint úgy egyezett meg a csatárral, hogyha nem gördítenek akadályt a távozása elé, akkor a játékos nem tart igényt a jutattása ezen részére.
A két fél tehát más állásponton van. Ugyan a francia sportszervezetek Mbappénak adtak igazat, de a PSG nem fizetett, így a bíróság dönt erről.
Ez az egyetlen módja annak, hogy megkapjam, amivel tartoznak nekem. Valamit, amit a homlokom verejtékével érdemeltem ki. Akár tetszik, akár nem, ez akkor is egy munka.”
„Az eljárás azt a benyomást keltette, hogy ártani akartam a PSG-nek. De nem erről van szó. Semmi bajom a PSG-vel, szeretem ezt a klubot, vannak ott barátaim. De aláírtam egy munkaszerződést. Csak meg akarom kapni a fizetést, ami jár nekem az alapján.”
Az ügyben döntés őszre várható. Legalábbis első fokon.