Forma-1 / Motorsport

Massa: "Nem ugyanolyan az autóm, mint a csapattársamé"

""

Felipe Massa a hatodik rajtkockát szerezte meg a Magyar Nagydíj időmérő edzésén, miután majd kilenctized másodperccel kikapott a harmadik helyet megszerző csapattárstól, Valtteri Bottastól. A brazil ugyanakkor hátrányos helyzetben van a finnhez képest: miután Silverstone-ban (kétszer is), majd Hockenheimben is összetörte autóját, már nem állt rendelkezésére több az újabb fejlesztésű padlólemeztől, mely a csapat technikai igazgatója, Pat Symonds elmondása szerint pár tizedes különbséget jelent – olvasható a telesport.hu-n.

„Nem ugyanolyan az autóm, mint a csapattársamé. Ez a teljesítményemre is egyértelműen kihatással van. Tudjuk, hogy mennyit javult az autónk a szezon kezdete óta, de én még mindig azt a padlólemezt használom, amit Kínában. A baleseteim miatt nincs elég darab ebből az elemből, márpedig az elmúlt versenyeken jó sok balesetem volt” – árnyalta szombati eredményét a brazil, kiemelve, hogy a vártnál többet küszködött autója egyensúlyával.

A nyári szünet utánra Massa viszont már megkapja az újabb fejlesztést. „Igen, akkor már mindenképpen rendben lesz.”

Noha a vakációig még hátravan a vasárnapi verseny, a brazil már a második félévre készül, miután az első sok balszerencsét, balesetet és Bottasnál 61 ponttal kevesebbet hozott számára. „Szerintem jó, hogy újra feltölthetjük a lemerült elemeinket. Az energiáinkat a második félévre kell összpontosítanunk, és biztosra veszem, hogy az jobban alakul majd számomra.”

Massa végül a vasárnapi futamról is szót ejtett. „Az előző versenyen nem használtuk a FRIC-et, és az autónk jól működött. Már a pénteki szabadedzéseken is nagyon következetes körökre voltam képes. Szerintem nem lesz könnyű legyőznünk a Red Bullokat, még Valtterinek sem, de muszáj megpróbálnunk. Viszont jó esélyünk van Fernando (Alonso) előtt célba érni mindkét autónkkal. Ez a fő célunk, de nem szabad elfelejteni, hogy a bajnokság csak az utolsó versenyen dől el” – zárta gondolatát 2008 másodikja.