Másodszorra próbálkoznak a Bajnokok Ligájában
A Hydro Fehérvár AV19 jégkorongcsapata a csütörtökön kezdi meg a szereplését az átalakított jégkorong Bajnokok Ligájában.
A mostani BL-kiírásban – szemben a két évvel ezelőttivel – nem 32, hanem csak 24 klub indul.
„Nagyon komoly riválisaink lesznek az idei sorozatban. Két éve már jártunk a BL-ben, de a mostani más lesz. Új otthonunk van, más a lebonyolítás, több csapattal találkozunk” – mondta Szélig Viktor, a klub általános igazgatója.
„Az erősorrend alapján négy kalap volt, mi a negyedikben voltunk, és most nincs velünk közel azonos szintű csapat, mint volt 2022-ben. Az elit krémjét kaptuk, a méltó helytállás a cél, meg az, hogy legyünk tapasztaltabbak, erősebbek, gyorsabbak, mint a BL előtt” – mondta Szélig.
„Egy-egy összecsapáson bármi megtörténhet, de a győzelemhez nem csak a mi jó játékunk szükséges. A realitásokat nézve egyetlen meccsen sem mi vagyunk az esélyesek, de éppen ezért komoly fejlődési lehetőséget biztosít a sorozat” – értékelte az esélyeket Kiss Dávid vezetőedző.
A Hydro Fehérvár AV19 a többi között a címvédő svájci Geneve-Servette csapatát, valamint a Bartalis Balázst – a fehérvári csatár Bartalis István testvérét – másodedzőként foglalkoztató, svájci döntős Lausanne HC-t is vendégül látja, akárcsak a svéd Färjestad Karlstad alakulatát az áprilisban átadott Alba Arénában.
Az osztrák ligás magyar együttes ugyanakkor a BL-t két csehországi meccsel indítja: csütörtökön a Dinamo Pardubice, szombaton a Sparta Praha vendége lesz, valamint az idén BL-döntős svéd Skelleftea AIK-hoz is ellátogat majd.
Minden gárda három-három hazai, illetve idegenbeli összecsapást vív, és az egyesített 24-es tabellán a 16 legjobb kerül a nyolcaddöntőbe.
Két évvel ezelőtt a Fehérvár a csoportban kétszer kikapott a svéd Röglétől és a svájci Zürich Lionstól, ugyanakkor a lengyel GKS Katowicét kétszer legyőzte, így harmadik lett kvartettjében és nem jutott a 16 közé.
A 2022-es indulással egy közel negyedszázados magyar szünet ért véget a legrangosabb európai klubsorozatban, hiszen azt megelőzően a Dunaferr SE indult az akkori BEK-ben, még 1996/97-ben.
A Fehérvár programja:
szeptember 5., 17.00: Dinamo Pardubice (cseh)-Hydro Fehérvár AV19
szeptember 7., 18.30: Sparta Praha (cseh)-Hydro Fehérvár AV19
szeptember 12., 19.30: Hydro Fehérvár AV19-Färjestad Karlstad (svéd)
szeptember 14., 16.00: Hydro Fehérvár AV19-Lausanne HC (svájci)
október 8., 19.00: Skelleftea AIK (svéd)-Hydro Fehérvár AV19
október 15., 18.30: Hydro Fehérvár AV19 – Geneve-Servette (svájci)