Egyéb sportok

Másfél óra alatt öt magyar Eb-győzelem

A Plovdivban zajló kajak-kenu Európa-bajnokság első szombati döntőjében, Bodonyi Dóra képviselte a magyar színeket a női kajakosok 1000 méteres döntőjében. Jó előjelekkel várta a versenyt, hiszen idén már két Világkupa-győzelmet (Portugália, Szeged) szerzett.

 
A rajt után egy darabig a mezőnnyel együtt haladt, majd a táv felénél félhajónyi előnyre tett szert. A hajrához érve azonban „ellépett” a többiektől, és végül egyhajónyi előnnyel,  3:57.984-es idővel nyerte a futamot és a magyar csapat első aranyérmét.
 
„Számítottam rá, hogy ilyen lesz a verseny, hiszen tegnap se volt jó a rajtom.  Hasonló pályára készültem, láttam, hogy jön az orosz lány, örülök, hogy 500 méternél előre álltam és nem értek utol„ – mondta a M4 Sportcsatornának a friss Európa-bajnok.
 
A második döntőben Vasbányai Henrik nagyszerű versenyzéssel az 5. helyen ért célba a kenu egyesek 1000 méteres döntőjében. A döntőt a szám extraklasszisa, a német Sebastien Brendel nyerte.
 
A férfi kajakosok ugyanilyen távú fináléjában Kopasz Bálint – aki 500 méteren is fináléba jutott – végig az élmezőnnyel haladt, de nem igazán tudta megszorongatni a címvédő portugál Fernando Pimentát, és végül a harmadik helyen végzett.
 
Az egyes döntők után a párosok 1000 méteres fináléi következtek, és itt is rögtön az első számban magyar aranyérem született. A Hagymási Réka, Farkasi Ramóna összetételű női kajak-kettes nagy versenyzés után, több mint egy másodperces előnnyel nyert lengyelé riválisa előtt,  a harmadik helyre a németek értek be.
 
Nem sokkal később pedig már a női négyesek 500 méteres fináléja zajlott és a magyar nők itt is bizonyítottak. A Lucz Dóra, Medveczky Erika, Takács Tamara, Vad Ninetta összetételű hajó a rajt után nem sokkal az élre állt és a végéig nem is mozdult el onnan. Remek versenyzést bemutatva, a riválisok próbálkozásait magabiztosan visszaverve nyerték meg a magyar csapat harmadik Eb-aranyát.
 
A női kenu kettesek 500 méteres fináléjában a Balla Virág Takács Kincső kettős végig vezetve nyert újabb Eb-címet, majd a következő versenyszámban a férfi kajak négyesek 500 méterén is magyar siker született, hiszen a Nádas Bence, Tótka Sándor, Molnár Péter és Mozgi Milán összeállítású hajó magabiztosan lett Európa-bajnok.