Magyar foci

Másfél évtized után átadja a Fáy utcai labdarúgórészleget a Vasas SC a Vasas FC Kft.-nek

A közeljövőben hivatalosan átveszi a Fáy utcai sportcentrum kilenchektáros labdarúgórészlegét a Vasas Futball Club Kft. a Vasas SC-től.

Markovits László klubelnök a vasassc.hu-nak elmondta, az anyaegyesület részéről büszkék arra, hogy vagyonkezelőként folyamatosan tudták fejleszteni a Fáy utcai létesítményt, így az elmúlt másfél évtizedben a salakos pályáktól és a romos épületektől eljutottak a modern körülményekig. Jelezte, fontos mérföldkő volt 2008-ban a labdarúgó-edzőcentrum átadása, amelynek alapkövét még maga Illovszky Rudolf tette le. A legkiemelkedőbb pillanatként pedig az új stadion 2019-es felavatását említette. Az átadás-átvételi folyamat már elindult, a Vasas SC vagyonkezelői felelőssége pedig ezután a Fáy utca és a Béke út sarkára eső, több mint háromhektáros részre terjed majd ki.

"Itt szeretnénk tovább fejleszteni a sportágaink infrastruktúráját, így például prioritás további kézilabdás edzőfelületek kialakítása, egy végleges birkózóterem megépítése és szeretnénk egy uszodával kiszolgálni a vízilabda- és úszószakosztályunkat" – mondta az elnök, hozzátéve, hogy már elkészült egy "nagyon komoly beépítési program", amely megalapozhatja a jövőben a Vasas-város megépülését is.

"Ez már sokkal részletesebb és jóval kidolgozottabb egy koncepciótervnél, hiszen az állami sportvezetéssel és a döntéshozókkal való egyeztetések után erre szeretnénk alapozni a közeljövőben a tervezési közbeszerzés kiírását. Addig is kerületi szinten haladunk az előkészületekkel, jelenleg is folyamatban van a Kerületi Építési Szabályzat módosítása az önkormányzat teljes támogatásával, már a konkrét fejlesztési elképzeléseinkhez igazodva" – fogalmazott Markovits László.

Az elnök azt is elmondta, nyitottan álltak a Vasas FC új tulajdonosai körének igényéhez, valamint ahhoz az érveléshez, hogy a terület használóiként hatékonyabban és koncentráltabban tudják majd fenntartani és fejleszteni a Fáy utcai labdarúgó-infrastruktúrát.

"Nekünk pedig az új felállás lehetőséget ad arra, hogy az energiánkat még jobban a saját sportágaink fejlesztéseire fordítsuk, nemcsak a Fáy utca, hanem Pasarét, a Folyondár, a Vasas Jégcentrum, vagy éppen a Normafa Síház kapcsán is" – jelentette ki a Vasas SC elnöke.

Borítókép: vasassc.hu