
Marozsán Fábián újabb győzelmet aratott a római tenisztornám. A magyar játékos a világranglistán nála 44 hellyel előrébb rangsorolt Andrey Rublevet győzte le.
Marozsán Fábián nagy csatában bejutott a harmadik fordulóba a római salakpályás tenisztorna férfi versenyében.
A világranglistán 61. magyar játékos csütörtökön 6:3, 7:6-ra verte a brazil Joao Fonsecát (65.), és a 64 között Andrej Rubljovval került szembe, aki 16. kiemeltként erőnyerő volt az első fordulóban.
Korábban háromszor találkoztak, tavaly az orosz nyert az umagi salakon. Januárban a magyar éljátékos visszavágott Hongkongban, aztán Rotterdamban – szintén kemény pályán – ismét a 27 éves ellenfél volt jobb.
A negyedik csatát a moszkvai teniszező kezdte agresszívebben, és rögtön elvette Marozsán adogatását.
A Hajdúszoboszló SE sportolója – aki 2023-ban a selejtezőből indulva legyőzte a korábbi és későbbi világelső Carlos Alcarazt a Foro Italicóban – nem találta az ellenszert.
A korábban ATP-ötödik Rubljov alig hibázott, mindenhonnan szórta a nyerőket, és óriási tempót diktált.
A magyar ekkor támadóbb felfogásra váltott, és egy vonalra ütött tenyeressel visszabrékelt (3:3). Majd sima adogatógémek következtek 6:5-ig. Ekkor a rivális elkezdett rontani, Marozsán viszont stabilan tartotta a labdát a pályán, és 45 perc elteltével szettelőnyben volt.
A folytatásban a 25 éves Marozsán elbukta a szerváját, de rögtön visszavette azt, és fogadóként két labdát elszalasztott a 3:1-ért.
Egy hat és fél perces gém következett 2:3-nál. A magyar teniszező ezúttal négy bréklabdát puskázott el.
A rivális innentől már nem bizonytalankodott, és 1 óra 37 perc után kiegyenlített.
Az utolsó felvonásban a magyar játékos azonnal elvesztette az adogatását, és már-már elúszni látszott a meccs, de összeszedte magát, és 0:1-ről 4:1-re fordított.
Mindketten egyre fáradtabbak és idegesebbek voltak, de a fontos pontokat rendre a keményen küzdő Marozsán hozta.
Aminek újabb brék lett a jutalma, majd 5:2-nél az orosz két meccslabdát hárított adogatóként.
A mérkőzés lezárása sem volt egyszerű. De két bréklabda leküzdését követően a magyar teniszező végül kiharcolta a győzelmet, a fordulatos találkozó 2 óra 21 percig tartott.
A harmadik fordulóban a hazai közönség előtt szereplő Matteo Gigante (164.) vagy a 20. kiemelt cseh Jakub Mensik (21.) vár Marozsánra.
ATP-torna, Róma, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
Marozsán Fábián-Andrej Rubljov (orosz, 16.) 7:5, 4:6, 6:3