Marozsán szettet is nyert, de végül óriási csatában alulmaradt GS-döntős ellenfele ellen

Marozsán Fábián újfent klasszis teljesítményt nyújtott egy top 10-es játékos ellen, s nem múlott sokon a győzelem sem.
Marozsán Fábián óriási csatában kapott ki a világranglistán negyedik amerikai Taylor Fritztől pénteken a 9,1 millió dollár (hárommilliárd forint) összdíjazású sanghaji keménypályás férfi tenisztorna második fordulójában.
A világranglistán 57. magyar játékosnak sűrű hete van: hétfőn a pekingi negyeddöntőben maradt alul a négyszeres Grand Slam-bajnok és későbbi tornagyőztes olasz Jannik Sinnertől, szerdán pedig – immár a tengerparti metropoliszban – legyőzte a háromszoros GS-győztes svájci Stan Wawrinkát.
Két nappal később újabb komoly erőpróba várt rá az ötödik helyen kiemelt Taylor Fritz személyében, az amerikai kiválóság a döntőig menetelt Tokióban, ahol kedden alulmaradt a világelső Carlos Alcarazzal szemben. A 27 éves kaliforniai játékos tíz ATP-trófeával büszkélkedhet, tavaly bejutott a US Open és az ATP-világbajnokság fináléjába, és tavaly augusztus óta a top 10-ben jegyzik a világranglistán.
Eddig egyszer találkoztak, a tavalyi Australian Open harmadik fordulójában Fritz 3:6, 6:4, 6:2, 6:2-re nyert.
Comeback Complete! ✅ @Taylor_Fritz97 bounces back to defeat Marozsan 2-6 7-6 7-6 to move on in Shanghai @SH_RolexMasters | #RolexShanghaiMasterspic.twitter.com/5rjHj9M3zL
— ATP Tour (@atptour) October 3, 2025
A kínai mérkőzés elején hosszú labdameneteket láthatott a közönség, a 26. születésnapját jövő szerdán ünneplő magyar játékos 3:2-es vezetésnél három bréklabdához jutott, az utolsót pedig egy gyönyörű fonák-röpte kombinációval használta ki. Marozsán főként a hálónál mozgott kiválóan, aminek köszönhetően 5-2-es előnybe került. Fritznek így a szettben maradásért kellet szerválnia, de Marozsán lendülete kitartott és 6:2-vel előnybe került.
A második szett nem hozott bréket, a játékrész hajrájában egyre többet hibázott a magyar teniszező, és bár a rövidítésben az első két pont az övé lett, Fritz 4-4 után szerzett három ponttal kiegyenlített.
A harmadik játszma hasonló forgatókönyv szerint alakult, egyik játékos sem engedte át szerváját riválisának, igaz, Marozsán 6:5-ös hátrányban két meccslabdát is hárított. A rövidítésben aztán a magyar játékos többször hibázott, a meccsen először kettős hibát is ütött, Fritz pedig 7-1-gyel húzta be a győzelmet.
Marozsán úgy búcsúzott 2 óra 21 perc alatt, hogy 50 nyerő ütése volt és egyszer sem vesztette el adogatójátékát.
Eredmény, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
- Taylor Fritz (amerikai, 5.)-Marozsán Fábián 2:6, 7:6 (7-4), 7:6 (7-1)