Tenisz

Marozsán Sinner ellen játszhat majd Pekingben

Kép forrása: Getty Images

Miután a magyar teniszező megnyerte a nyolcaddöntőjét is a kínai ATP-tornán. Ezúttal Alexandre Muller ellen diadalmaskodva

Ezzel Marozsán Fábián bejutott a nyolc közé a 4,01 millió dollár (1,32 milliárd forint) összdíjazású pekingi keménypályás tenisztornán és nagy valószínűséggel a világranglista második, Jannik Sinner ellen játszhat majd a kínai fővárosban.

A magyar teniszező ahogy az első körben,úgy a másodikban is egy francia riválist győzött le.

Akkor a világranglistán 57. magyar játékos két játszmában múlta fölül a nála tíz hellyel előrébb rangsorolt francia Benjamin Bonzit.

A szombati program nyitányaként ismét egy francia következett. De Alexandre Muller már 20 hellyel volt előrébb az ATP-rangsorban, mint Marozsán. 
Igaz ez inkább csak a második szettben látszott. Hiszen az elsőben 5-3-nál brékelt a magyar játékos, és 6-3-ra nyerte a játszmát.
A második felvonásban a játszma elején mindkét teniszező a szett elején elvette a másik adogatását, de aztán fej-fej mellett haladtak a rövidítésig.

Azt viszont Marozsán nyerte 7-5-re, így megnyerte a másfél órás találkozót és készülhet a negyeddöntőre.

Annak eredményétől függetlenül pedig a magyar teniszező valószínűleg a TOP 50-ben lesz a jövő heti világranglistán.