Marozsán Fábián három szettben legyőzte a lengyel Kamil Majchrzakot az ausztrál nyílt teniszbajnokság második fordulójában.
A világranglistán 47. magyar játékos – a 24. helyen kiemelt francia Arthur Rinderknech hétfői búcsúztatása után – a 64 között a 30 éves Majchrzakkal szállt szembe, akinek eddigi legjobbja a 2022-es második körös szereplés volt az Australian Openen.
A Vasas sportolója – aki a múlt héten elődöntős volt Aucklandben – ugyanakkor a harmadik fordulóig jutott az előző két melbourne-i Grand Slam-tornán. Első találkozójukon a 26 éves Marozsán remekül kezdett, 2-0-ra elhúzott, de az 59. helyen álló ellenfél egyenlített.
A magyar teniszező a hatodik játékban ismét elvette ellenfele adogatását, majd 34 perc alatt hozta a szettet.
A folytatásban Marozsán lendületben maradt, 5:0-nál három játszmalabdája is volt, végül 6:4-re nyerte ezt a szakaszt.
A harmadik szettben 1:1 után egy maratoni hosszúságú játék következett, amelyben a lengyel nyolc bréklabdát hárított.
Marozsánnak 2:2-nél már sikerült elnyernie Majchrzak szerváját, aki azonban 5:5-nél utolérte, majd jöhetett a rövidítés, amelyet 7-5-re nyert meg a magyar játékos.
Marozsán a 32 között a francia Quentin Halysszal (83.) vagy a 11. helyen kiemelt, korábbi háromszoros AO-döntős orosz Danyiil Medvegyevvel találkozik.
Australian Open, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
Marozsán Fábián-Kamil Majchrzak (lengyel) 6:3, 6:4, 7:6 (7-5)