Nemzetközi labdarúgás

Marcus Rashfordnak három perc kellett, hogy gólt szerezzen a válogatottban

 Az angol válogatott felkészülési mérkőzésen 2-1-re legyőzte Ausztráliát. A háromoroszlánosoknál a manchesteri különítmény vitte a prímet: Sterling két gólpasszt adott, míg Rashford és Rooney gólt szerzett.

Péntek este hat Európa-bajnoki felkészülési mérkőzést rendeznek szerte a kontinensen. A B-csoportba besorolt szlovák válogatott a Grúzia ellen lépett pályára, és könnyed 3-1-s sikert aratott. Az első félidő 5. percében Adam Nemec volt eredményes, majd a második játékrész elején duplázni tudott. A 70. percben Adam Zrelák is betalált, majd egy perccel később Levan Kenia szépített, ezzel beállítva a végeredményt. A Ferencváros szlovák támadója, Stanislav Sesták a 66. percben lépett pályára, Erik Sabót váltotta.

Az angol válogatottban debütált a Manchester United 18 éves támadója, Marcus Rashford, aki a harmadik percben a második labdaérintéséből be is köszönt az ausztráloknak. A fordulás után a szünetben pályára lép csapatkapitány, Wayne Rooney bombázott a jobb felső sarokba Raheem Sterling remek átadása után. A 75. percben szépített Ausztrália, miután az egy perccel előtte csereként beálló angol védő, Eric Dier egy jobb oldali beadás után a saját kapujába fejelt. Az utolsó negyed órában mindkét csapat előtt adódtak helyzetek, de az eredmény már nem változott.

""

Az Eb-selejtezők alatt az orrunk alá borsot törő északír válogatott Fehéroroszországot győzte le 3-0-ra, míg a halálcsoportba besorolt írek a szebb napokat is megélt hollandok ellen léptek pályára, és Shane Long találatával sokáig vezettek is, azonban Luuk de Jong révén a 85. percben egyenlített az Oranje, így kialakult a 1-1-s végeredmény.

A D-csoport csapatai közül kettő is pályára lépett. A csehek Málta ellen arattak fölényes, 6-0-s győzelmet. Pavel Vrba szövetségi kapitány a második félidőben kilenc cserét is. végrehajtott. Aggódnia nem igazán kellett, ugyanis csapata már az első félidőben háromgólos előnyre tett szert. A horvát válogatott Andrej Kramaric korai góljával 1-0-ra legyőzte Moldovát.

 

Európa-bajnoki felkészülési mérkőzések

 

Szlovákia-Grúzia 3-1 (Nemec 5., 56., Zrelák 70. ill. Kenia 71.)

Csehország-Málta 6-0 (Plasil 15., Skoda 21., Hubnik 40., Lafata 74., Necid 81., Schick 91.)

Horvátország-Moldova 1-0 (Kramaric 9.)

Anglia-Ausztrália 2-1 (Rashford 3., Rooney 55. ill. Dier 75.-öngól)

Észak-Írország-Fehéroroszország 3-0 (Lafferty 6., Washington 44., Grigg 88.) 

Írország-Hollandia 1-1 (Long 30. ill. De Jong 85.)