Marco Rossi keretet hirdetett a két barátságos mérkőzésre

Egyetlen újonc a keretben és két futballista is érkezik Győrből a nemzeti együtteshez.
Az egyformán újonc Csongvai Áron és Vitális Milán is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely a júniusi barátságos mérkőzésekre készül – számolt be erről a Magyar Labdarúgó Szövetség oldala, az mlsz.hu.
Ezúttal úgy döntöttünk, olyan játékosokat is meghívunk, akik korábban voltak már kerettagok, de az utóbbi időben nem kaptak meghívót – elemezte a válogatási elveket Marco Rossi az mlsz.hu-nak.
Ennek egyik oka az, hogy két felkészülési mérkőzést játszunk, illetve az, hogy a meghívott labdarúgók jól teljesítettek klubjaikban az utóbbi időszakban. Ezen a két mérkőzésen és az edzéseken szeretnénk megnézni őket, de természetesen az ajtó senki előtt sincs bezárva, ezt mindig fontosnak tartom hangsúlyozni!
Természetesen mindig csak olyanok kapnak meghívót, akiknek megfelelőek a képességeik, de a pillanatnyi formán, a pályán töltött időn és még több más tényezőn is múlik, hogy egy-egy adott összetartáson kikre számítunk.
Ezúttal az egyetlen újonc Vitális Milán, aki – csapatához hasonlóan – nagyszerűen teljesített tavasszal, így érdekes lesz testközelből is látni, hogyan edz, dolgozik és játszik a válogatottban.
Klasszikus középcsatárként ezúttal csak Varga Barnabás kapott meghívót, mert szeretnénk megnézni, hogy elég erősek vagyunk-e ahhoz, hogy hamis kilencessel játsszunk.”
Csongvai Áron, Mocsi Attila, Styles Callum és Szalai Gábor is ismét szerepel a férfi A-válogatott @svenskfotboll és @affa_official elleni keretében.
Részletek: https://t.co/2vuhQzGpvu#csakegyutt #magyarok #HUNSWE #AZEHUN
— MLSZ (@MLSZhivatalos) May 20, 2025
A két felkészülési mérkőzés az utolsó éles lehetőség a szeptemberben kezdődő vb-selejtezőkre történő felkészülésre, melyben egy új tag is segíti a szakmai stáb munkáját Simone Rossi személyében.
„Az ősszel kezdődő ciklusban a vb-selejtezők jelentik az első nagy feladatot, majd utána a Nemzetek Ligája küzdelmei, ahol szeretnénk kiharcolni, hogy újra az A ligában szerepelhessünk, illetve a 2028-as Európa-bajnokság selejtezői következnek majd” – mondta Marco Rossi.
„Mindezen feladatoknak a már bevált szakmai stábbal vágunk neki, amely kiegészül a fiammal, Simonéval, akinek edzői UEFA B licence és meccselemzői végzettsége is van. Azt pedig talán mondanom sem kell, hogy irányába még a többi stábtag felé támasztottaknál is nagyobbak az elvárásaim, de azt gondolom, hogy hozzá fog tudni tenni a stáb munkájához.”
A válogatott kerettagjai június 1-én, hétfőn este találkoznak Telkiben.
Marco Rossi szövetségi kapitány, aki kedden a telki edzőközpontban ismertette a névsort, a június 6-i Svédország elleni hazai és a négy nappal később Azerbajdzsánnal szembeni idegenbeli találkozón 25 játékossal számol.
A magyar labdarúgó-válogatott kerete:
kapusok:
- Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC)
- Szappanos Péter (Paksi FC)
- Tóth Balázs (Blackburn Rovers)
védők:
- Balogh Botond (Parma)
- Dárdai Márton (Hertha BSC)
- Mocsi Attila (Rizespor)
- Willi Orbán (RB Leipzig)
- Szalai Gábor (Ferencvárosi TC)
középpályások:
- Bolla Bendegúz (Rapid Wien)
- Csongvai Áron (AIK Stockholm)
- Dárdai Bence (Wolfsburg)
- Kerkez Milos (Bournemouth)
- Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC)
- Nego Loic (Le Havre AC)
- Nikitscher Tamás (Valladolid)
- Osváth Attila (Paksi FC)
- Schäfer András (Union Berlin)
- Styles Callum (West Bromwich Albion)
- Tóth Alex (Ferencvárosi TC)
- Vitális Milán (ETO FC Győr)
támadók:
- Csoboth Kevin (St. Gallen)
- Gazdag Dániel (Columbus Crew)
- Sallai Roland (Galatasaray)
- Szoboszlai Dominik (FC Liverpool)
- Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)