A Barcelonát mintha az átok üldözné. Hiszen az utóbbi időben szinte nem volt olyan meccse a gárdának, amikor nem sérült meg egy játékosa.
Marc-André ter Stegen remekül védett a Villareal elleni bajnokin, hiszen az ő produkciója is kellett hozzá, hogy az FC Barcelona megtartotta a Lewandowski góljaival megszerezett előnyét.
De az első félidő hosszabbításában egy kijövetelnél olyan szerencsétlenül esett, hogy súlyosan megsérült. A játékostársa azonnal jelezték, hogy le kell cserélni és hordágyon vittél le a pályáról.
Az első jelentések szerint keresztszalag szakadást szenvedett, de pontosabb diagnózist csak később születik majd. Ebben az esetben 7-9 hónap kihagyás várhat rá.
Ter Stegen esetében különös balszerencse ez, miután ő lett a német válogatott első számú kapusa.
Hansi Flick pedig most már komolyan gondolkodhat valamilyen varázslaton, mert úgy tűnik, hogy átok ül a csapatán. Ha pedig így folytatják, akkor lassan elfogynak a kezdőjátékosai.
A Barcelona ter Stegen sérülése után is parádésan játszott. Hiszen Lewandowski és Raphinha is duplázott. A gránátvörös-kékek 5-1-re győztek és hibátlanul vezetik a La Liga tabelláját.