Akik figyelemmel követték a FIFA mai gáláját, felfigyelhettek arra, hogy Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is ott volt az eseményen, és mint általában az ilyen jellegű összejöveteleken, az első sorban kapott helyet. Ami azért nem piskóta, ezt el kell ismernie mindenkinek, még akkor is, ha Orbánra szavaz vagy nem.
Orbán mellett pedig ott ült Diego Maradona (képkivágás Index), aki sokak szerint – szerintem meg mindenképpen – az univerzum valaha volt legjobb futballistája. Mindig is imádtam a játékát, a világon a legboldogabb a magyar válogatott Eb-re történő kijutása és az ottani szereplése mellett akkor voltam, amikor Maradona irányításával Argentína világbajnok lett. A legszomorúbb meg a 90-es, Argentína ellen direkt elcsalt vb-döntő után voltam, együtt sírtam a bálványommal és biztos voltam benne, hogy a halálomig nem vígasztal meg soha senki…
Maradona játékára egyébként Széplakon figyeltem fel valami gyerektáborban 8 évesen, ahol egyébként életemben másodszor lettem szerelmes. Előbb nyilván egy gyönyörű lányba, akivel együtt asztaliteniszeztem mindig a nyaralás alatt (ha akartam volna sem tudtam volna megverni, mert nem a labda útja, hanem a csodálatos szemei érdekeltek), majd az egyik nap rossz idő lett, muszáj volt tévét néznie mindenkinek, így nekem is, ezért megnéztem egy argentin meccset.
Azt egyből levágtam, hogy Diego Maradona a világ legjobb játékosa, de az is egyből szemet szúrt, hogy nagyon rosszul viselkedik, állandóan és minden ellen lázad, és ez számomra még annál az előbb említett szempárnál és a játékánál is sokkal jobban lenyűgözött.
Onnantól kezdve életem egyik legfontosabb álma lett, hogy ezzel a kezelhetetlen emberrel csak egyszer az életben személyesen találkozhassak…
Ott ronthattam el, hogy a sportújságírást és nem a politikusi pályát választottam. Egyébként éppen miatta. Mármint Maradona miatt..