Kézilabda

Maradhat az Elek-Danyi páros a női válogatott élén

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) Danyi Gábort és Elek Gábort kéri fel a női válogatott szövetségi kapitányának.

Az MKSZ szerdai sajtóközleménye szerint az elnökség határozatban fejezte ki szándékát, hogy társ szövetségi kapitányként továbbra is a Győr és a Ferencváros vezetőedzője irányítja a szakmai munkát a női válogatottnál.

A duót Kim Rasmussen januári menesztését követően nevezte ki a szövetség, megbízatásuk a márciusi, győri olimpiai selejtezőtornára, valamint az azt követő, Montenegró elleni Európa-bajnoki selejtezőkre szólt, ám a koronavírus-járvány miatt mindkettő elmaradt.

Az MKSZ elnöksége a szerdai határozatában felkérte Pálinger Katalin női szakágért felelős alelnököt és Kirsner Erika női szakágért felelős elnökségi megbízottat, hogy a társ szövetségi kapitány-jelöltekkel a szükséges egyeztetéseket jövő hétfőig folytassa le.

"Hamarosan tárgyalunk a két jelölttel, illetve klubjaikkal. Úgy véljük, a jelenlegi helyzetben Danyi Gábor és Elek Gábor a legalkalmasabbak a válogatott vezetésére, klubmunkájuk mellett"
– nyilatkozta Pálinger.

Hozzátette, a tervek szerint a jövő tavasszal sorra kerülő olimpiai selejtezőig, illetve annak sikere esetén a jövő nyárra halasztott tokiói olimpia végéig kötnének szerződést a két edzővel.

Borítókép: Facebook.com/ MKSZ/ Kovács Anikó