Maradhat a Real edzője Zidane
Zinedine Zidane akkor is a Real Madrid vezetőedzője marad, ha az általa irányított futballcsapat ebben a szezonban semmilyen trófeát nem nyer – írta pénteken az AS spanyol sportlap.
A fővárosi együttes klubvezetése korábban állítólag fontolóra vette a francia szakemberrel kötött szerződés idő előtti felmondását, ha a királyi gárda sikertelen idényt zár, most azonban a madridi futballvezérkar úgy döntött, hogy semmiképpen sem szünteti meg a 2022 júniusáig érvényes megállapodást Zidane-nal.
Az egykori kitűnő játékosból lett trénert első ízben 2016 januárjában nevezték ki a Real vezetőedzőjének és e poszton 2018 májusáig dolgozott, majd távozott, de egy évvel később megint visszaült a "blancók" kispadjára. Vezetésével az első közös években a Real Madrid háromszor egymás után megnyerte a Bajnokok Ligáját.
A fővárosi elitalakulat jelenleg – a koronavírus-járvány miatt felfüggesztett bajnokságban – a második helyet foglalja el 27 fordulóban szerzett 56 pontjával, két ponttal lemaradva a listavezető és címvédő FC Barcelonától, a spanyol Király Kupából a negyeddöntőben kiesett.
A most szintén szünetelő Bajnokok Ligájában, a nyolcaddöntő első mérkőzésén Zidane csapata hazai pályán 2-1-re kikapott az angol Manchester Citytől.
Borítókép: David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images