Kézilabda

Marad a Fradi egyik legjobbja – Nemet mondott az ETO-nak is

Jeney Zsolt Ákos (az FTC kézilabda szakosztályának elnöke):

„A 2009. decemberi vezetőségváltás új szemléletet hozott magával. A megkezdett utat tovább folytatja a szakosztály vezetősége, melynek következő állomása, hogy a 2012-13-as évadban a csapat BL-főtáblán szerepeljen. Az FTC-Rail Cargo Hungaria már ebben az évben is megfelelt volna ennek a feladatnak, így jelenleg a legfontosabb szempont az értékeink megtartása, azaz a csapat gerincét alkotó mag egyben tartása. Ezzel a szerződéssel teljesülni látszik elsődleges célunk, hiszen valamennyi magyar válogatott ferencvárosi játékosnak még minimum egy évre szóló szerződése van az FTC kézilabda szakosztályával.

Nagy öröm számunkra, hogy Tomori Zsuzsa elfogadta ajánlatunkat, sőt az eddigi egy éves szerződés helyett két évre írt alá. A tény, hogy hazai és külföldi – Bajnokok Ligájában induló – csapatok ajánlata helyett a Fradit választotta, fontos visszajelzés számunkra azt illetően, hogy jó úton járunk.”

Tomori Zsuzsanna (az FTC-Rail Cargo Hungaria játékosa): „Úgy gondolom, a fejlődésem szempontjából mindenképpen jó döntést hoztam, hiszen remélhetőleg jövőre már a Bajnokok Ligájában tudunk indulni. Bízom benne, hogy évről-évre fokozatosan feljebb lépünk, amiből én is jelentős részt tudok vállalni. Jól érzem magam a Ferencvárosnál, emellett bízom benne, hogy két-három erősítéssel pár éven belül újra a Bajnokok Ligája élcsapatai közé tartozhatunk.”

Elek Gábor (az FTC-Rail Cargo Hungaria vezetőedzője): „Nagy öröm számunkra, hogy Zsuzsival a továbbiakban is számolhatunk. Sokat jelent nekünk emberi és szakmai szempontból egyaránt.”