„Mára nem feltétlenül kell labdaügyesség a freestyle focihoz”
Az interjú első részben szóba kerül többek között az, hogy mennyire „szabad” ez a világ, milyen a magyarok szerepe és miért nem versenyeznek a legjobbak.
Sport365: Ha visszaemlékezel, hogyan kerültél kapcsolatba a labdarúgással?
Lipták Zoltán: Öt éves koromban a szüleim levittek edzésre a rákosmenti Rojik-pályára, viszonylag jól ment a játék, de egy idő után már nem volt kedvem hozzá. Azonban rátaláltam az interneten egy rossz minőségű videóra, amiben a francia Séan Garnier nevű – ma már többmillió feliratkozóval rendelkező – srác csinált pár trükköt a labdával. Elsőre úgy voltam vele, hogy nem nagyon értem micsoda, de nagyon tetszik, így elkezdtem alaposabban utánakeresni.
Másfelől a Joga Bonito sorozat is brutális energiabombát és löketet adott nekem, de szerintem a komplett korosztálynak abban a 2005-06 körüli időszakban. Az alaptrükköket onnan sajátítottam el, de azt nem tudtam, hogy ez egy létező sportág. Megismerkedtem a kezdetleges hazai fórummal, ahol eligazítottak a „freestylerek”, hogy mivel és hogyan kezdjek. Onnantól nem volt megállás, rögtön abba is hagytam a focit és csak ennek szenteltem az egész napomat, 8-10 órákat készültem, a rákoshegyi vasútállomás alatti aluljáróban.
Sport365.: Mennyire alakíthatjátok ti, résztvevők ezt a sportot?
L. Z.: Sajnos most már nagyon szabad, szükség lenne a konkrétabb szabályozásra. Amikor kezdtem, körülbelül 150 trükk létezett, jelenleg 50-60 ezerre lehetne ezt becsülni. Egy versenyen nagyon nehéz ezeket értékelni, meg alapvetően zsűrizni is. Viszont aki belekezd, megtalálja benne a saját stílusát. Picit olyan, mint a konyha világa, amennyi ország, annyiféle kultúra.
Sport365: Milyen a magyar stílus?
L. Z.: Alapvetően arról vagyunk híresek, hogy nagyon igényesen műveljük ezt a sportágat. Szakmaibban fogalmazva, szépen kerüljük meg a labdát. Annak pedig, hogy közben hogyan áll a lábunk, különféle szépségfaktorai vannak, mi próbáljuk ezt a hagyományt folytatni. Van azonban ennek hátulütője is, minél szebben akarjuk csinálni, annál nehezebb eljutni magasabb szintre, a komolyabb trükküknél már kell egy picit csalni a siker érdekében.
Sport365: Ezek után adja magát a kérdés, mennyire számít meghatározónak Magyarország a freestyle fociban?
L.Z.: Ugyanaz jellemzi, mint a nagypályás labdarúgást, sajnos. Pionírok voltunk az elején, például maga a versenyrendszer – három perc, két játékos, egy labda – tőlünk ered, innen vették át. Ma is így zajlik, annyi különbséggel, hogy már két labda van, mindenki a sajátjával csinálja.
Szóval az első időszakban nagyon jók voltunk, külön ki tudnám emelni Karászi Rolandot, aki szerintem a magyar freestyle-foci keresztapja, mindenki szó szerint az ő stílusát akarta leutánozni. Ide tartozik még Tóth Gábor, Sűrü Tamás és Kovács Péter is, a nőknél pedig Szász Kitti. 2023-ban egy-két sportolónk van, aki képes elérni a legjobb 16-os vagy 8-as világszintet.
Sport365.: Mi a cél a jövőre nézve?
L. Z.: Szeretnénk legalább 2-3 sportolót kinevelni, aki ugyanúgy ott tudna lenni az élvonalban. Nem egyszerű, mert ebben az esetben is igaz, hogy egy idő után jelentős pénzösszeg szükséges hozzá. Régen az volt a tendencia, hogy a fejlődőbb országok sportolói uralták a sportágat, most viszont a fejlett országok adják a legtöbb versenyzőt. Jelenleg a legnagyobb freestyle-nemzet Norvégia, illetve Franciaország, Spanyolország és Anglia sorolható még ide. Átrendeződik mostanra a piac, amiben az is szerepet játszik, hogy a legnevesebb freestylerek már nem állnak ki versenyzésre.
Sport365: Miért?
L. Z.: Sajnos nincsen olyan díjazása a világ- és Európa-bajnokságoknak, ami miatt megérné ezt a sportágat hosszú távon csinálni. Ezért ezek a freestylerek többségében – ahogy valamennyire én is – inkább a közösségi médiában találják meg a számításukat. Illetve a keresetünket is.
Sport365: A pénzen kívül mi kell ahhoz, hogy ezen a területen sikeressé válj szakmailag és anyagilag is?
L. Z.: Ahogyan a futballban is, a nagyon jó családi háttér elengedhetetlen. Anyukám és apukám napról napra motivált, nekik is akartam bizonyítani. Továbbá szükség van a kreativitásra és a mentális gátak leküzdésére.
Labdaügyesség viszont nem feltétlenül kell, mára – sajnos, mondom én – nagyon sok tornász van, főleg a nőknél, akiknek a labdához „vajmi” közük van. Ritmikus gimnasztikás múlttal egy év alatt világbajnoki szintre lehet eljutni. Ugyanis a freestyle focit leginkább a tornasporthoz tudnám hasonlítani, egy olyan repetatív sportágat kell elképzelni, ahol a trükköket úgy lehet biztosabbra begyakorolni, hogy az ember minél jobban megtanulja őket. Napjainkra már arra is odafigyelnek, hogy milyen izmokat érdemes erősíteni, mi versenyzők is eljárunk tornász-akrobatika edzésekre.
Sport365: Mennyi gyakorlás szükséges ahhoz, hogy a legjobbak közé kerülj?
L. Z.: A férfiak tekintetében öt éven keresztül szinte naponta kell gyakorolni, hogy meglegyen a megfelelő rugalmasság, ruganyosság és robbanékonyság, amivel be tud jutni a világelitbe. Nőknél egy kicsit könnyebb, ott a trükkök más jellegűek, sajnos óriási a különbség a két mezőny között.
Sport365: Visszatérnék a pályafutásodhoz, de kapcsolódik ahhoz, amit a napi edzésről mondtál. Amikor kiderült, hogy van egy súlyos lábsérülésed, amiről még az orvostudomány sem tudja, hogy pontosan micsoda, megfordult a fejedben, hogy feladod?
L. Z.: Szinte egyszer sem. Alapvetően azért, mert nem tudtam, hogy mi a problémám. Így, hogy már ismerem, megvan a neve, az, hogy milyen százalékos eséllyel gyógyulnak ki belőle, látom, hogy ez más magyar és külföldi freestylereket érint, akik be is fejezték, azt mondom, ha most tudnám meg, abbahagynám. Akkor viszont nem tettem, folyamatosan kimentem gyakorolni, ezáltal egyre mélyebbre tudtam leásni magamban. Utólag azt gondolom, jó döntés, hogy nem adtam fel. Sokszor az embernek az a jobb, ha csinálja tovább, függetlenül attól, hogy nem feltétlenül érzi magát benne komfortosnak.
Sport365: Mi hajtott téged, hogy napról napra kimenjél edzeni?
L. Z.: A bennem lévő potenciál hatalmas volt abban az időben. Még most is azt mondanám, ha nem lenne ez a sérülés, a magyar freestylerek között a legjobb tudnék lenni. Gyorsan jutottam el a legkiválóbbak közé, nagyon tudtam, hogy melyik trükkökre koncentráljak, amivel a zsűri és a közönség tiszteletét is el tudom érni. A mai napig azzal motiválom magam, hogy tisztában vagyok, mire lennék képes, csak rajtam van egy kis hátráltató súly.
Sport365: Mire számíthat az, aki szeretne bekerülni a freestyle fociba?
L. Z.: Az itthoni közeg alapvetőnel elég zárt, aki ebbe a sportágba belecsöppen, egy idő után látni fogja, hogy két tábor van: a Freestyle FC csapattagok és az azon kívüliek, de mindkettőnél megtalálja azt a segítséget, amire neki szüksége van. Mindenki másképp motiválja a másikat, nekem is anno a csapat adta meg a löketet azzal, hogy bekerülhettem közéjük. Mára pedig én irányítom őket. Azt nem tudom, hogy ha nem csatlakozom hozzájuk, csinálnám-e még.
Hamarosan folytatódik az interjú, amiben egészen Torinóig utazunk, Lipták Zoltán több kulisszatitkot is elárul a Juventus freestyle focis versenyéről.
Borítókép:
