Egyéb sportok

Már pénteken rajtolnak az ökölvívó-küzdelmek az Európa Játékokon

Balzsay Károly szövetségi kapitány az MTI-nek optimistán nyilatkozott a válogatott esélyeiről, s noha nyilvánosan nem szeret konkrét elvárásokat megfogalmazni, ezúttal némileg "bátrabbnak" bizonyult.
"Azt hiszem, két éremmel már mindenki nagyon boldog lenne, én is. Három-négy olyan öklözőnk van, aki odaérhet a dobogó közelébe" – mondta a korábbi profi világbajnok, aki az elmúlt hónapokban egészségi gondokkal küzdött, így személyesen nem lehet jelen Fehéroroszországban. "Jártam a srácoknál Tatán, és elégedett voltam a látottakkal, de egész tavasszal jól dolgoztak, és a nemzetközi versenyeken is eredményesen szerepeltek, ezért is vagyok bizakodó."
 
""
Balzsay Károly szövetségi kapitány két erem megszerzése esetén már elégedett lenne az ökölvívók teljesítményével.
Fotó: Facebook/Magyar Ökölvívó Szakszövetség
 
Az EJ-vel egybekötött Európa-bajnokság ugyanakkor a megszokottaktól eltérő kihívást is jelent majd a bokszolóknak Balzsay szerint, mivel egy multisport-eseménynek különleges a hangulata, sokkal nagyobb a tömeg, rengeteg sportág képviselői versenyeznek és laknak együtt.
"A csapatból Harcsa Zoltán az egyetlen, aki szerepelt már ilyen típusú versenyen, olimpián és az első Európa Játékokon is ott volt, a többieknek viszont újdonság lesz, de remélem, hogy a hangulat inkább feldobja majd őket, és nem vonja el a figyelmüket" – jegyezte meg.
 
""
Az idei Európa Játékokon résztvevő bokszolók közül Harcsa Zoltán az egyetlan, aki már szerepelt hasonló típusú versenyen.
Négy éve, Bakuban Harcsa bronzérmes lett.
Fotó: David Ramos/Getty Images for BEGOC
 
Az ökölvívás nehéz időszakon megy keresztül, évek óta komoly válságban van, olyannyira, hogy a sportág nemzetközi szövetségével (AIBA) a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) felfüggesztette a kapcsolatát. Mindez többek között azt eredményezi, hogy a tokiói olimpia ökölvívótornáját, s annak kvalifikációs versenyeit sem bonyolíthatja le az AIBA. Ennek a helyzetnek a mostani Európa Játékokra nézve az a következménye, hogy a minszki szereplés nem befolyásolja a kvótaszerzési esélyeket. Négy éve az Eb-ről lehetett kijutni a vb-re, amely az első kvótaszerző viadal volt Rióra, most viszont ez nincs így, amit Balzsay Károly egyáltalán nem sajnál.
 
""
A Gafur Rakhimov által vazetett AIBA válságban van. Ugyanis a NOB felfüggesztette kapcsolatát a szervezettel.
Így a tokiói olimpia ökölvívótornáit, továbbá kvalifikációs versenyeit sem bonyolíthatja le az AIBA.
Fotó: Vipin Kumar/Hindustan Times via Getty Images
 
"Hosszú építkezésbe kezdtünk néhány éve, lépésről lépésre fejlődünk, ezért nekünk előny, ha idén még nem kell harcba szállni Tokióért. Jövőre, fél évvel tapasztaltabban jobb esélyeink lesznek" – nyilatkozta a szakvezető, hozzátéve, hogy a NOB várhatóan két hét múlva hirdeti ki a kvalifikációs rendszert, melyről jelenleg annyit lehet tudni, hogy nyolc férfi és öt női súlycsoport lesz majd a játékokon, s az olimpiai szereplésért rendezendő versenyeket 2020 januárja és májusa között kell lebonyolítani.
 
""
Az ökölvívó-válogatott kedden utazott el az Európa Játékok idei helyszínére, Minszkbe.
Fotó: Facebook/Magyar Ökölvívó Szakszövetség
 
A nőknél az Európa Játékok nem kapott Eb-besorolást, s a magyarokat két versenyző képviseli majd. 
A magyar EJ-csapat:
Nők:
Budai Vivien (69 kg)
Nagy Tímea (75 kg)
Férfiak:
Bernáth Attila (49 kg)
Virbán Martin (52 kg)
Csóka Nándor (56 kg)
Gálos Roland (60 kg)
Fodor Milán (64 kg)
Kozák László (69 kg)
Harcsa Zoltán (75 kg)
Kovács Pál (81 kg)
Hámori Ádám (91 kg)
Nagy Bence (+91 kg)