Már csak formalitás Kerkez Milos liverpooli szerződése

Kerkez Milos Liverpoolba igazolása a legfrissebb sajtóhírek szerint egyre biztosabb, miközben a Bournemouth balhátvédje újabb jelet adott a távozására.
Miközben Frimpong már megérkezett Liverpoolba, hogy véglegesítse átigazolását a Bayer Leverkusentől, és Florian Wirtz ügyében is folynak a tárgyalások, a „Vörösök” mozgalmas átigazolási időszak elé néznek. Az üzletkötések azonban nem korlátozódnak csak a Leverkusenre – a Liverpool ugyanis tárgyalásokat folytat a Bournemouth-szal Kerkez leigazolásáról is.
A 21 éves játékosért körülbelül 45 millió fontot fizethetnek, és David Ornstein (NBC Sports) szerint a megbeszélések ezen a héten „felgyorsulnak”.
Hiába volt korábban a Manchester City is érdeklődő, most úgy tűnik, ők inkább a Wolves balhátvédjét, Rayan Aït-Nourit célozták meg. Őt korábban szintén hírbe hozták a Liverpoollal.
Fabrizio Romano szerint az egyéni feltételekben nincs vita, mivel a magyar válogatott hátvéd „nagyon szeretne” a Liverpoolhoz igazolni.
🚨 Understand Milos Kerkez has already said yes to Liverpool project, no issues on personal terms.
Club to club talks underway with Liverpool also busy on Florian Wirtz deal but in regular contact with Bournemouth.
Deal absolutely on. 🔛🇭🇺 pic.twitter.com/j89F8ERejE
— Fabrizio Romano (@FabrizioRomano) May 28, 2025
Ez arra utal, hogy Kerkez Milos valóban csatlakozhat Frimponghoz és Wirtzhez. A Liverpool pedig akár egy hármas bejelentéssel is indíthatja a nyári átigazolási időszakot június 1-jén.
Kerkez a közösségi médiában is aktív volt a Liverpoolhoz fűződő pletykák kapcsán – többek közt kedvelte a klub bajnoki parádéjáról készült képeket.
A Bournemouth színeiben lejátszott utolsó bajnoki (2–0 a kieső Leicester ellen) után egy újabb búcsúszerű posztot közölt:
„38 meccs, 38 kezdés, elvégeztük a feladatot és rekordot döntöttünk” – utalva arra, hogy a klub történetének legtöbb Premier League-pontját (49) gyűjtötték. „Köszönöm a szurkolóknak és mindenkinek a támogatást, a vezetőedzőnek pedig, hogy mind a 38 meccsen kezdhettem. És külön köszönet odafent annak, aki vigyázott rám, és persze a családomnak, akik nélkül mindez nem sikerült volna. Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm, Cherries-család!”
Milos Kerkez on instagram 🇭🇺👀
“I don’t know what will happen in next week but cherries family thank you” pic.twitter.com/kuUhgGvs1v
— Transfer Deals (@Transfers_xx2) May 25, 2025
Kerkez most pihenőt tart a szezon után. Majd június 1-jén csatlakozik a magyar válogatotthoz, így van némi mozgástér, hogy még előtte lezárják az átigazolást.
Arne Slot korábban jelezte: szeretné, ha az erősítések minél korábban megérkeznének. Ráadásul a Liverpool sportigazgatója, Richard Hughes révén jó kapcsolatot ápolnak a Bournemouth vezetésével.
🚨 Milos Kerkez has already given the green light on a move to Liverpool, personal terms won’t be an issue.
The club are in regular contact with Bournemouth to get a deal done.
(Source: @FabrizioRomano) pic.twitter.com/oT2LAQmpQQ
— Transfer News Live (@DeadlineDayLive) May 28, 2025
Nem tudni, hogy a Liverpool klasszikus, „hármas bejelentéssel” indítja-e a nyári átigazolási időszakot, de az biztos: izgalmas nyár elé néz a klub és a szurkolók.