Angol foci

Óriási fordulat – már ebben a szezonban visszatérhet a City sztárja

Kép forrása: Robbie Jay Barratt - AMA/Getty Images

Pep Guardiola, a Manchester City labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint jól halad Rodri felépülése, így az Európa-bajnok, aranylabdás középpályás akár már a mostani idényben visszatérhet a pályára.

Rodrigo Hernández Cascantét ‘Rodri’ szeptember végén megműtötték, miután az Arsenal elleni bajnoki rangadón a jobb térdében elülső keresztszalag-szakadást szenvedett. Akkor úgy tűnt, a mostani bajnoki szezonban már nem játszhat.

A szurkolóknak tudniuk kell, hogy nem csak ők izgatottak – utalt Rodri javuló állapotára Guardiola.

„Már labdához ért, ott volt az öltözőben, magabiztosabbnak, boldogabbnak érzi magát. Korábban nem számíthattam erre, de talán már a szezon végén a segítségünkre lehet” – mondta a katalán tréner az újságíróknak a Plymouth Argyle elleni 3-1-es FA Kupa-nyolcaddöntős győzelem után.

Ugyanakkor hozzátette, a klub óvatosan jár majd el a spanyol futballista visszatérését illetően, semmiképpen sem szeretnék siettetni.

A 28 éves Rodri az egyik alapembere a bajnoki címvédő Manchester Citynek és az Európa-bajnok spanyol válogatottnak is. A tavalyi, németországi kontinensviadalon őt választották a torna legjobbjának.

A City megérezte a középpályás hiányát, a korábbi években megnyilvánuló dominanciája után a mostani idényben a csapatnak küzdenie kell, hogy BL-indulást érő helyen végezzen a Premier League-ben, a Bajnokok Ligájában pedig már a nyolcaddöntőbe sem jutott be.