Küzdősportok

„Majdnem kinyírták” Növényi Norbertet – videó

Bárdosi Sándor és Növényi Norbert kapta meg a lehetőséget, hogy egy nappal a budapesti világbajnokság rajtja előtt – egy látványos bemutató mérkőzésen – letesztelje a Papp László Sportaréna egyik birkózószőnyegét. Az olimpiai ezüstérmes Bárdosi a DIGI Sport híradójának azt mondta, annyira tetszik neki a helyszín, hogy legszívesebben haza sem menne, az ötkarikás bajnok Növényi pedig szeretne 35-40 évvel fiatalabb vb-induló birkózó lenni.

"Láttátok? Majdnem kinyírtam az öreget. Fú, nagyon kemény volt a helyzet, féltem, hogy úgy kell majd elvinni. Mondjuk, én annyira jól érzem magam, hogy nem is kell elvinni, lehet, itt alszom ma” – nyilatkozta a Sport24-nek Bárdosi Sándor, szavaira pedig jött is a válasz az örökifjú, remek kondiban lévő Növényi Norberttől. "Sanyi is tudta, hogy jó erőben vagyok, könyörgött, ne bántsam, nehogy megsérüljön! Vigyáztam rá, mert még gyerek, még alig 40 éves” – mosolyodott el a moszkvai olimpia aranyérmese.
 
"Egy élmény volt, hogy mi vagyunk itt először, Magyarország rendezi a világbajnokságot, és a birkózók közül mi léptünk először szőnyegre, ez komoly megtiszteltetés nekem is” – tette hozzá Növényi Norbert.
 
"Hihetetlen a felhajtás, hihetetlen showelemeket láthatunk, ha körülnézünk. Hangokat még nem hallunk, nincsen megtöltve a csarnok nézőkkel, de ahogyan én most tudom, előreláthatólag nagyon sok telt házas nap lesz a birkózó-világbajnokságon” – mutatott körbe Bárdosi Sándor.
 
Növényi Norbert volt már kick-boxos, MMA-harcos, ökölvívó és filmszínész, most pedig úgy érzi, szívesen lenne ismét vb-induló birkózó. "Nem mondhatom, hogy 20 évvel, hiszen inkább 35-40 évvel szeretnék fiatalabb lenni, mert már 61 is elmúltam. Van bennem egy kis nosztalgia, az emlékek felszabadultak bennem, kicsit irigylem most a fiúkat-lányokat.”
 

Bárdosi Sándort érmes emlékek is kötik a helyszínhez, mégis szívesen cserélne a magyar indulókkal. "Én ugye birkóztam budapesti világbajnokságon, bronzérmes lettem, kicsit lejthetett volna a hazai pálya, de mindegy, most ezt már ne firtassuk; a lényeg, hogy bronzérmes lettem, és nagyon jó volt. De ha lehetne cserélni, hogy most birkózzak a korábbi helyett, akkor azt mondanám, hogy rendben, újra megpróbálom.”
 
Bárdosi elmondta, hogy főleg a Lőrincz testvérektől, Viktortól és Tamástól, illetve Barka Emesétől vár kiemelkedő eredményt. Hogy pontosan milyet? „Én nagyon számítok rá, hogy sírva fogunk hallgatni Himnuszt ebben a csarnokban.”