Magyarok, akik oktatták a futballvilágot – A legjobb magyar csapatok, 1. rész

Az Aranycsapat minden idők legjobb magyar futballválogatottja és a világ valaha volt egyik legjobb nemzeti együttese. Kialakulásának kulcsfigurája Sebes Gusztáv volt, akit 1949. január 6-án neveztek ki szövetségi kapitánnyá. Első meccsén, Csehszlovákia ellen ugyan vereséggel debütált, ám ezt követően egyértelműen a fiatalítás mellett tette le a voksát, és második találkozóját, az osztrákok elleni budapesti fellépést 6-1-es győzelemmel abszolválta. 

 

Sebes hároméves tervet fogalmazott meg, melynek három fő célja volt: Megnyeri az Európa Kupát, a helsinki olimpiát és az 1954-es világbajnokságot. A kapitány gyorsan megtalálta azokat az embereket, akikre építve megkezdődhetett az "Aranycsapat" kialakítása. A keret nem meglepő módon a magyar klubfutball akkori zászlóshajójára, a Budapesti Honvédra épült. A válogatott szakmai stábja korszakalkotó játékrendszert dolgozott ki, amelynek érvényre juttatásához klasszisok egész sora állt rendelkezésre:

 

 

A kapuban Grosics Gyula, a "Fekete párduc", aki puszta jelenlétével is magabiztosságot kölcsönzött a védőknek, kifogástalan technikai képzettséggel megáldott hálóőr volt, az Aranycsapat idejében a Budapesti Honvéd futballistája volt. 

 

Grosics előtt nem mindennapi védősor fogadta az ellenfelek csatárait. Buzánszky Jenő a hátvédsor egyetlen vidéki tagja volt, a Dorogi Bányász jobbhátvédje volt. A hátvédsor közepén a Budapesti Honvéd kőkemény középső védője, Lóránt Gyula riogatta a csatárokat. A védelem baloldalát Lantos Mihály, az MTk ragyogó képességű balhátvédje játszotta be. 

 

A középpályán két remek képességű fedezet kápráztatta el rendre a szurkolókat. A jobboldalon Bozsik József, a balon Zakariás József brillírozott. Előbbi a Budapesti Honvéd, utóbbi az MTK klasszisa volt. 

 

Előttük kapott helyet a szinte egy egész világ által rettegett támadóötös, melynek tagjai Budai II László, Kocsis Sándor, Czibor Zoltán, Hidegkuti Nándor, és minden idők legzseniálisabb magyar labdarúgója, Puskás Ferenc voltak. 

 

Az Aranycsapat első igazi megmérettetése az 1952-es helsinki olimpián került sor. A torna előtt a közvélemény elkönyvelte a magyar aranyérmet, folyamatosan azt hangoztatták, nem lehet ellenfelünk a mezőnyben. A magyar sportvezetés a 2-4- hely megszerzését tűzte ki célul. A selejtezőben első ellenfelünk Románia volt, a várt könnyed győzelem helyett egy szoros, 2-1-es sikerrel jutott tovább az Aranycsapat. A nyolcaddöntőben a számunkra mindig veszélyes olasz válogatottal kerültünk szembe. Jó játékkal kezdtük a mérkőzést. Sebes Palotás Pétert rakta be középcsatár posztra, aki meg is hálálta a bizalmat, az első félidő közepén már két góllal vezettünk. A lefújás előtt még Kocsis is betalált, így gyakorlatilag kifogástlan játékkal győztünk 3-0-ra. 

 

 

A legjobb nyolc között a török válogatottal kellett szembenéznünk, a vége kiütéses, 7-1-es magyar siker lett. Az elődöntőben hat gólt lőve küldték haza Puskásék a címvédő svéd nemzeti tizenegyet, a fináléban aztán Jugoszláviával néztünk farkasszemet. A találkozó nagy küzdelmet hozott, Puskás büntetőt hibázott, született egy magyar lesgól is, ám a Száguldó Őrnagy a 71. percben megtörte a jeget, és vezetést szerzett a magyar válogatottnak. A lefújás előtti percekben még Czibor is betalált, így 2-0-s győzelmével az Aranycsapaté és Magyarországé lett az olimpiai bajnoki cím. 

 

A csapat a világ sporttörténelmébe végleg az 1953. november 25-i Anglia elleni győzelmével iratkozott be. A magyar válogatottat óriási megtiszteltetés érte, hiszen a sportág atyjának tartott Anglia hívta meg egy barátságos mérkőzésre Londonba, a Wembley-be. A találkozót nagy várakozás kísérte, hiszen az angol csapat hazai pályán ekkor már 90 éve veretlen volt (kivéve a brit szigetek csapatait). A Wembley-stadion 105 000 nézője már az első percben magyar gólt láthatott, hiszen Hidegkuti Nándor betalált Merrick kapujába.

 

Ebben a félidőben még 5 gólt láthatott a közönség, hiszen a magyar csapatból még betalált Hidegkuti a 22., Puskás a 25. és a 29. percben, valamint az angolok közül Sewell a 14., Mortensen a 38. percben, így az eredményjelző 45 percnyi játék után 4-2-es állást mutatott a javunkra. Puskás Ferenc azóta is legendás, visszahúzós  gólja a 25. percben esett meg, mégpedig egy parádés támadás befejezéseképpen.

 

 

 

Alig telt el 5 perc a második félidőből, Bozsik József máris betalált, ezzel 5-2-re módosította az állást. Hidegkuti nem sokkal később szintén gólt szerzett, ezáltal 6-2-re módosult az állás, az eredmény ismeretében mondhatjuk azt, hogy magyar csapat csillapította mérhetetlen góléhségét. Az angolok erejéből már csak a szépítésre futotta, Ramsey talált be Grosics kapujába az 57. percben, 11-esből.

 

Az Aranycsapat a 6-3-as meccsel írt sporttörténelmet. A budapesti visszavágót kevesebbet emlegetik, pedig azon az angolok legrosszabb rémálmai váltak valóra: a magyarok 7-1-re legázolták őket, ahogy az akkori pesti vicc mondta: "Az angolok egy hétre jöttek és 7-1-re mentek". Máig ez az angol labdarúgó-válogatott legnagyobb arányú veresége.

 

1954-ben nagy reményekkel, aranyálmokkal vágott neki a válogatott a svájci rendezésű világbajnokságnak, az Aranycsapatot a világsajtó is a legfőbb aranyvárományosnak tartotta. A magyarok igazolták is a hozzájuk fűzött reményeket, és két sima győzelemmel kezdtek a csoportban. Az NSZK ellen 8-3-ra, Dél-Korea ellen 9-0-ra nyertek. Puskásék a kieséses szakaszban is folytatták a menetelést, a negyeddöntőben 4-2-re múlták felül az akkor is erős brazil válogatottat. Az elődöntőben a magyar csapat az addig veretlen címvédővel, Uruguay-jal találkozott, ahol végül óriási csatában, hosszabbítás után 4-2-re az Aranycsapat nyert, és bejutott a fináléba. A másik ágon az időközben formába lendülő NSZK Ausztria gárdáját győzte le meglepően simán, 6-1-re, így a döntőbe a küzdelmeket azonos csoportban kezdő Magyarország és az NSZK jutott.

 

A döntő drámai csatát hozott. Alig 10 perc alatt, amikor a mieink már 2-0-ra vezettek, és minden jel arra mutatott, hogy ismét nagyarányú magyar győzelmet láthat a közönség. Azonban a németek hamar tudtak válaszolni, sőt egyenlíteni is. Ezután kiegyenlítetté vált a mérkőzés, amelyet végül a németek nyertek meg, a győztes találat a 84. percben született. Az utolsó percben a magyar válogatott csapatkapitánya, Puskás Ferenc megszerezte az egyenlítő találatot, de az angol játékvezető les miatt nem adta meg. A magyarok így első vereségüket könyvelhették el 1950 után, ezzel elvesztették a biztosnak hitt világbajnoki címet. 

 

 

 

Az Aranycsapat veresége az ’54-es berni döntőben máig emlékezetes és gyakran beszédtéma. Az angol játékvezető nem adott meg egy szabályosnak vélt magyar gólt, nem ítélt meg egy jogosnak vélt tizenegyest, a szerencse sem állt a magyarok mellé, hiszen kétszer is a kapufát találták el a mieink. A vb-t követően tizennyolc mérkőzésen maradt veretlen Sebes Gusztáv csapata, míg az NSZK válogatottja sorozatosan bukdácsolt világbajnoki elsőségét követően. 

 

Sebes Gusztáv még 24 mérkőzésen irányította a válogatottat igazából ugyanolyan erővel és elszántsággal, mint a világbajnokság alatt és előtt. A kapitány új, fiatal játékosokat próbált ki a válogatottban, mint Tichy Lajos, dr. Fenyvesi Máté, Machos Ferenc vagy Kárpáti Béla.

 

1956. júliusában Bukovi Mártont jelölték ki szövetségi kapitánynak. 8 mérkőzésen vezette a magyar csapatot. Bukovi válogatottja igazából Sebes "sztárjaira" épült, és ugyanúgy, mint addig, hozta is az eredményeket. 1956 szeptemberében a Szovjetuniót is megjárta a csapat és 1–0-ra legyőzte a "nagy testvért". A forradalom kitörése előtt másfél héttel a gárda Ausztriában vendégszerepelt, ahol egy négyhetes külföldi túrát fejeztek be győzelemmel. 

 

Az aranycsapat utoljára lépett pályára, a forradalom kitört. A válogatott gerincét adó Honvéd játékosai ekkor Európa Kupa-mérkőzésen vendégszerepeltek Spanyolországban. A bizonytalan helyzet miatt vártak a hazatéréssel, illetve beiktattak egy dél-amerikai túrát. Mire véget ért a túra, a szovjet csapatok leverték a forradalmat, játékosaink pedig rettegtek a megtorlástól. A Honvéd két részre szakadt: azokra a játékosokra, akik hazatértek (Bozsik József, Grosics Gyula), és azokra, akik külföldön maradtak (Puskás Ferenc, Kocsis Sándor, Czibor Zoltán). Ezzel végérvényesen befejeződött az Aranycsapat pályafutása.

 

Az Aranycsapat óriási nyomot hagyott a magyar és az egyetemes futballtörténelemben is. Káprázatos futballra képes gárda minden poszton világklasszisokat felvonultatva. Korszakalkotó játékrendszerével megbabonázta ellenfeleit, nem túlzás azt állítani, hogy abban az időben a magyarokat csodálta, és tőlük tanult futballozni a világ.