Magyar válogatott: zártkapus presztízsmeccsen törnénk meg a 32 éves átkot
A 20.30 órakor kezdődő összecsapásra zárt kapuk mögött kerül sor, miután a nemzetközi szövetség (FIFA) ezzel a büntetéssel (is) sújtotta a magyar szövetséget (MLSZ) az Izrael elleni, augusztusi barátságos mérkőzésen történt rasszista megnyilvánulások miatt.
A magyar-román presztízstalálkozón ennél fogva nem lesznek szurkolók a stadionban, a hazai csapat játékosai ugyanakkor többször kijelentették már, hogy igyekeznek függetleníteni magukat a körülményektől, s csak a győzelemre összpontosítanak.
A magyar válogatott – a hozzá hasonlatosan kilencpontos román együttest megelőzve – jelenleg második a D csoportot vezető, négy forduló után százszázalékos holland csapat mögött.
Egervári Sándor szövetségi kapitány kiemelte, az összecsapás nemcsak azért fontos, mert a selejtezősorozat két olyan csapata találkozik egymással, amely a második, pótselejtezőt érő helyért küzd, hanem azért is, mert a magyar-román párharcnak komoly hagyománya van. A szakvezető hozzátette, látja a játékosokon az elszántságot, ezért nagyon bizakodó.
A magyar együttes legutóbb 1981. május 13-án, szintén vb-selejtezőn győzte le a románokat, akkor Budapesten 1-0-ra nyert a válogatott.
Bár a Puskás Stadionba ezúttal nem mehetnek be, a szurkolók péntek este ott lehetnek az 56-osok terén azon az ingyenes eseményen, amelyet az MLSZ rendez, és amely 18 órakor a Magna Cum Laude zenekar koncertjével kezdődik, majd óriáskivetítőn lesz követhető a mérkőzés.
Egy drukkercsoport ugyanakkor a Puskás Ferenc Stadion Dózsa György úti bejáratához szervezett szurkolói rendezvényt, amelyet a Jobbik is támogat. Vona Gábor pártelnök szerdai sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, ő maga is részt vesz a Dózsa György úti eseményen, felszólítja ugyanakkor a szimpatizánsokat, hogy pártjelvények és pártzászlók nélkül, kizárólag magyar vagy székely jelképekkel felszerelkezve szurkoljanak a magyar válogatottnak.
A csapat jövő kedden Törökországban lép pályára. A törökök pénteken Andorrában vendégeskednek, míg a D csoport harmadik pénteki meccsén a hollandok fogadják az észteket.
LABDARÚGÁS |
Világbajnok selejtező, D csoport, az 5. foruló programja |
Andorra-Törökország, Andorra La Vella, 19.15 Magyarország-Románia, Budapest, 20.30 Hollandia-Észtország, Amszterdam, 20.30 |
A D csoport állása a 4. forduló után |
Meccs | GY | D | V | Gólarány | Pont |
1. Hollandia | 4 | 4 | – | – | 13-2 | 12 pont |
2. MAGYARORSZÁG | 4 | 3 | – | 1 | 10-5 | 9 pont |
3. Románia | 4 | 3 | – | 1 | 8-4 | 9 pont |
4. Törökország | 4 | 1 | – | 3 | 4-6 | 3 pont |
5. Észtország | 4 | 1 | – | 3 | 1-6 | 3 pont |
6. Andorra | 4 | – | – | 4 | 0-13 | 0 pont |