Nemzetközi labdarúgás

Magyar-török előtt: íme a keddi ellenfelünk csapatbemutatója

""

A védők közül csak a Fenerbahcéban játszó Gökhan Gönül mondható igazán tapasztaltnak a maga 30 válogatottbeli fellépésével, rajta kívül azonban csak olyan hátvédek kerültek be a keretbe, akik eddig 10 vagy annál kevesebb alkalommal húzhatták magukra a címeres mezt.

Ezzel ellentétben a török középpályán igazi sztárjátékosoknak szavazhat bizalmat Abdullah Avci szövetségi kapitány, a keret tagja ugyanis többek között a 2011-ben Puskás-díjat nyert, 76-szoros válogatott Hamit Altintop, a 2002-ben világbajnoki bronzérmes, 2008-ban Európa-bajnoki elődöntőt játszott, az Atlético Madriddal augusztusban Európai Szuperkupát nyert Emre Belözoglu, a Borussia Dortmunddal 2011-ben német bajnok Nuri Sahin, illetve a jelenkor legjobb török játékosának tartott Arda Turan.

A keretben egyébként hét Fenerbahce- és öt Galatasaray-játékos kapott helyet, s az mlsz.hu beszámolója szerint két újonc, Jem Paul Karacan és Aydin Yilmaz is bekerült a csapatba.

Kapusok:

Volkan Demirel
1981. október 27., Fenerbahçe, 56-szoros válogatott

A legrutinosabb kapus a török keretben, ugyanakkor nagy hibája eldöntötte a románok elleni hazai selejtezőt. Isztambul belvárosában született, a Mersinspor nevelése, majd két esztendőt, 51 mérkőzést a Kartalsporban védett. A 2002–2003-as szezonban került a Fenerbahçéhoz, amelyben 2003. április 26-án mutatkozott be az első osztályban. Rüştü Barcelonába szerződése után ő lett az első számú kapus. 2004-ben, 2005-ben, 2007-ben és 2011-ben is bajnoki címet nyert a sárga-kékekkel. 2012-ben kupagyőztes volt. 2004 áprilisában mutatkozott be a török válogatottban, többször is úgy került be a keretbe, hogy klubjában sem volt teljesen biztos a helye.

""

Cenk Gönen
1988. február 21., Beşiktaş, 2-szeres válogatott

Izmirben született, 2001 és 2005 között a helyi Göztepe (régi, híres klub, 1969 tavaszán az Újpesti Dózsa ellenfele a VVK elődöntőjében!), majd 2005 és 2010 között a Denizlispor tagja volt. 2008-ban rövid ideig kölcsönjátékosként az Altayban is védett. Harmadik szezonját tölti a Fekete Sasoknak becézett Beşiktaşban. 2011-ben a Török Kupa győztese lett. Az U15-ös korosztálytól kezdve minden „évjáratban” válogatott volt.

Fehmi Mert Günok
1989. március 1., Fenerbahçe, 4-szeres válogatott

Karabükben született, 2000–2001-ben a Kocaelispor tagja volt, majd 12 évesen csatlakozott a Fenerbahçéhoz. 2010. augusztus 15-én mutatkozott be a török élvonalban. Egyszeres bajnok (2011), egyszeres kupagyőztes (2012). Fura helyzetben van a klubjában, miután Volkan Demirel mögött csak a második számú kapus. 2012 nyarára úgy lett négyszeres válogatott, hogy mindössze öt élvonalbeli mérkőzés állt mögötte. A 2012–2013-as szezonban szinte felváltva védenek Volkan Demirellel a bajnokságban. Minden korosztályos válogatottban szerepelt, az A-válogatottban május 24-én, a grúzok elleni ausztriai mérkőzésen debütált.

""

Védők:

Gökhan Gönül
1985. január 4., Fenerbahçe, 30/1

Bafrában született, majd Bursában nőtt fel. Kölyökjátékosként a kapuba állították, csak később került a mezőnybe. Eleinte nem is vette igazán komolyan a futballt, szerencséjére akadt egy edző, Mehmet Kirazoğlu, aki nagy tehetségnek tartotta, s külön is foglalkozott vele. Gökhan Gönül a Gençlerbirliği nevelése, 17 évesen bemutatkozott már a török élvonalban. 2003-tól a Gençlerbirliği OFTAŞ (mai nevén: Hacettepe Spor Kulübü) soraiban játszott. Gönült 2007 nyarán 1,2 millió euróért a Fenerbahçe vásárolta meg. A Fenerben a 150. bajnoki meccsénél tart, egyszeres bajnok és kupagyőztes. A válogatottban 2007. november 17., Norvégia ellen mutatkozott be, az első válogatott mérkőzésén győztes gólt készített elő, Nihatot helyzetbe hozva. Az első számú török jobbhátvéd.

Bekir İrtegün
1984. április 20., Fenerbahçe, 4/0

Elâzığban született, 1999 és 2009 között a Gaziantepspor játékosa volt, két évnyi megszakítással, amikor a Gaziantep Büyükşehir Belediyesi Spor Kulübü tagja volt (2001–2003). 2009-ben igazolt a Fenerhez, egyszeres bajnok (2011), egyszeres kupagyőztes (2012). Huszonnyolc évesen, idén májusban a finnek ellen mutatkozott be a török A-válogatottban.

""

Hasan Ali Kaldırım
1989. december 9., Fenerbahçe, 8/0

A németországi Neuwiedben született, a Ruhr-vidéken. Az RV Rheinbrohl volt az első, a TuS Koblenz második klubja, majd a Kaiserslauternhez került 16 évesen, 2006-ban. 2008 óta játszik a felnőttek között, az első szezonban a Kaiserslautern, a következőben a Mainz második csapatában futballozott. 2010 elején Törökországba költözött, a Kayserispor színeiben február 6-án mutatkozott be a Süper Ligben. Két és fél idényt töltött a középcsapatnak titulálható alakulatban, majd 2012 nyarán 3,75 millió euró (!) ellenében a Fenerbahçe játékosa lett. Idén február 29-én, a szlovákok ellen mutatkozott be a török A-válogatottban. A török-német kettős állampolgárságú balhátvéd öccse a Bursaspor játékosa, húga is futballozik.

Semih Kaya
1991. február 24., Galatasaray, 7/0

A törökök között ritka szőke haja és testfelépítése miatt Gerard Piquéhez hasonlított középső védő az izmiri Bergamában született. A Petkimspor, a Helvacı Bld. Gençlik ve Spor, két kiscsapat után 2004-ben az Altayhoz igazolt, ahonnan 2006-ban, mindössze 15 éves korában igazolta át a Galatasaray. 2008 óta tartozik az első csapat keretéhez, de a sárga-piros klub kétszer is kölcsönadta, előbb a Gaziantepspornak, majd a Kartalspornak. 2011 nyara óta alapember a klubjában. Egyszeres bajnok (2012), a legutóbbi idény után az év fiatal játékosának választották. Az A-válogatottban 2012. február 29-én, a szlovákok ellen mutatkozott be. Beceneve: Szikla. Némi túlzással, a törököknek is megvan immár a maga Szőke Sziklája.

""

Egemen Korkmaz
1982. november 3., Fenerbahçe 8/0

Balıkesirben, ázsiai területen, de az ország nyugati részében született. A helyi klubban kezdett játszani, 2000-ben a Kartalsporral kötötte első profi szerződését. Az elmúlt 12 idényben játszott a Kartalsporban, a Bursasporban, a Trabzonsporban, a Beşiktaşban, majd idén nyár óta a Fener középhátvédje. A Galatasaray kivételével minden nagy török klubban szerepelt már. Bár 2000 óta többször játszott különböző válogatottakban, az A Milliiben csak 2011. szeptember 2-án, Kazahsztán ellen debütált.

Ömer Toprak
1989. július 21., Bayer Leverkusen, 10/2

A lassan hárommilliós németországi török közösség tagjainak egyike, Ravensburgban született. Az FV Ravensburg együtteséből került 2005-ben a Freiburghoz, amellyel 2008-ban kötötte első profi szerződését. 2009-ben súlyos kartbalesetet szenvedett, égési sérülései miatt négy hónapot ki kellet hagynia. Később visszanyerte formáját, sőt 2011-ben a Bayer 04 Leverkusen szerződtette. 2008-ban és 2009-ben német korosztályos válogatott volt, 2008-ban a csehországi U19-es Európa-bajnokságon (amelyen a magyar válogatott negyedik lett) kontinensbajnoki címet nyert, maga is játszott a házigazdák ellen megnyert döntőben, sőt Sisa Tibor csapata ellen is. A. 2011-ben még Guus Hiddink hívta meg a török A-keretbe, Ömer Toprak november 15-én Zágrábban, a horvátok ellen debütált.

""

Középpályások:

Hamit Altintop
1982. 12. 08., Galatasaray, 76/8

Gelsenkirchenben, a Ruhr-vidéken született, ikertestvére, Halil is válogatott futballista, játszott a Trabzonsporban a Videoton elleni Európa Liga-mérkőzéseken.Az elmúlt négy évben titulusokkal teli lett a pályafutása, a Bayernnel kétszeres német bajnok (2008, 2010), BL-döntős (2010) volt, a bajor klub tagjaként összesen öt címet nyert. A Real Madriddal megnyerte a spanyol bajnokságot. A 2008-as Európa-bajnokság után beválasztották a torna All-Star-csapatába. 2010-ben a FIFA a Kazahsztán ellen lőtt gólja jutalmául Puskás-díjjal tüntette ki.

""

Emre Belözoğlu
1980. szeptember 7., Atlético Madrid, 88/9

Isztambuli születésű, hétévesen kezdett játszani a Günesspor színeiben, majd tízévesen a Zeytinburnusporhoz került. Meglátta őt játszani Fatih Terim egyik közeli barátja, bizonyos Bülent Ürgen, aki megjósolta, Emrét néhány éven belül az európai futball egyik legtehetségesebb játékosaként ünneplik majd. A török válogatott csapatkapitánya. Pelé 2004-ben beválasztotta a világ legjobb 125 élő futballistája közé.

Emre Çolak
1991. május 20., Galatasaray, 1/0

Eminönüben, valójában Isztambulban született. A Galatasaray nevelése, 2010 óta tagja az első keretnek. Beceneve Kucuk Elmas, azaz Kis Gyémánt. Stílusa miatt Gheorghe Hagihoz hasonlítják a klub szurkolói. 2012-ben bajnoki címet nyert a sárga-pirosakkal. A fiatal játékos a románok elleni mérkőzésen mutatkozott be az A-válogatottban, a hosszabbítással együtt 27 percet játszott.

Mehmet Ekici
1990. március 25., Werder Bremen, 8/0

Münchenben született, az Unterhaching nevelése, majd 17 éves korától a Bayern tagja volt. Kevés szerepet kapott az első csapatnál, de a 2008-as (német) Szuperkupa-döntőben, például, játszott. A 2010–2011-es szezont kölcsönjátékost a Nürnbergben töltötte, 2011 nyara óta a Werder Bremen játékosa. Tavaly ősszel, az osztrákok ellen játszott először a török válogatottban – előtte német utánpótlás-válogatott volt. Egyik legjobb barátja, nürnbergi klubtársa, İlkay Gündoğan másként döntött, ő a német válogatottban játszik.

""

Caner Erkin
1988. október 4., Fenerbahçe, 16/1

Edremitben született, 2002-ben a Manisasporban kezdte a pályafutását. Már a 2004–2005-ös idényben felvezényelték a második vonalban a feljutásért küzdő csapat első keretébe, aztán a következő szezonban alapember lett az élvonalban szereplő gárdában. 2007 januárjában 3,5 millió euró ellenében az orosz CSZKA Moszkvához igazolt. 2008-ban és 2009-ben Orosz Kupa-győztes lett. A 2009–2010-es idényben kölcsönjátékosként a Galatasarayban futballozott, majd 2010 nyarán a Fenerhez igazolt. 2011-ben bajnok, 2012-ben Török Kupa-győztes lett. Tizenhét (!) évesen, 2006. május 26., Ghána ellen mutatkozott be az A-válogatottban. A 2005-ös, U17-es Eb-t megnyerte, az U17-es vb-n negyedik lett a mostani szövetségi kapitány, Abdullah Avcı irányításával. A 2005-ös U17-es világbajnokságon csak a mexikói Carlos Vela lőtt négy góljánál többet.

Jem Paul Karacan
1989. február 21., Reading FC, újonc

Londonban született, ciprusi török az édesapja, angol az édesanyja. 2011-ben ő volt a török utánpótlás-válogatott csapatkapitánya. 1996 és 2003 között a Wimbledon kölyökjátékosa volt, majd azóta a Reading tagja, de két rövid időszakot kölcsönjátékosként a Bournemouth-ban (2007–2008) és a Millwallban (2008) töltött. A Mostani idényben a Premier League-ben futballozik. Tizenhét éves kora, 2006 óta rendszeresen szerepelt a török korosztályos válogatottakban, de az A-keretben újonc. Első neve „Dzsemnek” ejtendő, a helyes török változat egyébként a Çem. Hadilábon áll a török nyelvvel, hajdanán ezért nem szerződött édesapja kedvenc csapatához, a Galatasarayhoz.

""

Serdar Kurtuluş
1987. július 23., Gaziantepspor, 4/0

Bursában született, 2006-ig a Bursaspor tagja volt. A következő három idényben a Beşiktaşt erősítette, a Fekete Sasoktól került be először, 2007-ben a válogatottba. Abban az esztendőben megnyerte a Török Kupát is. 2009-ben egy játékoscsere folytán a Gaziantepsporhoz került, most ebből a klubból kapott, hosszú idő után újra meghívást a válogatottba.

Nuri Kazım Şahin
1988. szeptember 5., Liverpool FC, 35/2

Lüdenscheidben, Németországban született. Első klubjából, a RSV Meinerzhagenből került a Borussia Dortmundhoz. Óriási tehetségként tűnt fel, 2005. augusztus 6-án a Bundesliga történetének legfiatalabb játékosa, majd november 25-én a legfiatalabb góllövője lett. A 2007–2008-as idényt a Holland Kupát is megnyerve a Feyenoordban töltötte, de azt leszámítva 2011-ig a Borussia Dortmund mezét viselte. Utolsó idényében játszott legjobban, a sárga-feketékkel megnyerte a bajnokságot, s a Bundesliga legjobb játékosának választották. A 2011–2012-es idényt a real Madridnál töltötte. Kevés játéklehetőséget kapott, sérüléssel kínlódott. Mindössze négy meccsen szerepelve lett spanyol bajnok. Nyáron a Liverpool FC-hez került, kölcsönjátékosként. A török válogatottban 2005-ben éppen a németek ellen játszott először, góllal debütált. A török válogatott történetének legfiatalabb debütánsa és gólszerzője. Az U17-es válogatottban 2005-ben Eb-győztes és vb-4. volt.

Arda Turan
1987. január 30., Atlético Madrid, 60/13

Isztambuli születésű. Tizenkét évesen, a Bayrampasa Altintepsisporból került a Galatába. Tőzsér Dániel klubtársa volt a Galatasaray ifjúsági csapatában. Ardát a 2004–2005-ös szezonban már gyakran felvezényelték az első csapathoz, majd, hogy több játéklehetőséghez jusson, a következő idényt a Vestel Manisasporban töltötte. 2006 nyarán visszatért a Galatasarayba, néhány héttel később a csapat, némi túlzással, neki köszönhette, hogy a Mladá Boleslav kiverésével bekerült a Bajnokok Ligájába. Imádta a Galatasarayt, számos fényűző külföldi ajánlatot is visszautasított, de 2011 nyarán mégis beadta a derekát, az Atlético Madridhoz igazolt. Első idényében az Európa Liga győztese, a második elején európai Szuperkupa-győztes lett. 25 éves koráig már 60 válogatottságig jutott (2006. augusztus 16-án, Luxemburg ellen mutatkozott be), Eb-elődöntős, őt tartják a jelen legjobb török futballistájának.

""

Aydın Yılmaz
1988. január 29., Galatasaray, újonc

A Bakırköyben született szélső a Galatasaray nevelése, nem is volt még soha más klub tagja, de 2007-ben a Manisasporban, 2008-ban az İstanbul Büyükşehir Belediye Spor Kulübüben, 2010-ben pedig az Eskişehirsporban szerepelt kölcsönjátékosként. 2012-ben bajnoki címet nyert a Galatasaray-jal. Már 2008-ban meghívást kapott az A-válogatott keretében, de még egyszer sem lépett pályára annak mezében.

Csatárok:

Umut Bulut
1983. március 15., Galatasaray, 18/3

Kayseriben született, kacskaringós pályafutást tudhatott maga mögött, mire a Galatasarayhoz került. 2001-ig a Petrolofisi, majd később az Angaragücü, az İnegölspor, 2006 és 2011 között a Trabzonspor, a legutóbbi teljes idényben a francia Toulouse FC játékosa volt. A nyár óta, kölcsönjátékosként, a Galatasarayt erősíti. Legjobb formájában a Trabzonsporban futballozott, 101 hivatalos mérkőzésen 88 gólt szerzett, a bordó-kékkel megnyerte 2010-ben a Török Kupát. 2007. június 5-én mutatkozott be az A-válogatottban.

Mevlüt Erdinç
1987. február 25., Stade Rennais, 17/1

A franciaországi Saint-Claude-ban született, nyolcgyerekes török szülők legkisebb gyermekeként. Tizenhárom évesen került a Sochaux akadémiájára. 2005. novemberében, az Ajaccio ellen játszott először a francia élvonalban. A 2007–2008-as szezon hozta meg neki a nagy kiugrást. Január közepétől két hónap alatt hét gólt lőtt a francia élvonalban. 2009-től a Paris Saint-Germain játékosa volt (2010-ben a PSG-vel kupagyőztes lett), de a nagy pénz kiszorította a fővárosi klubból, immár a Rennes tagja. A franciák őt is a „nagy 1987-es generációjuk” egyik csillagának tartják, 2004-ben ő is tagja volt az U17-es kontinensbajnok válogatottnak, Samir Nasri, Hatem Ben Arfa, és akkori klubtársa, Jérémy Ménez társaságában. Mégis a török válogatottat választotta – a gyökerek nagyon erősnek bizonyultak. A nevét a franciák Erdingnek írják.

""

Sercan Sararer
1989. 11. 27., Greuther Fürth, 8/0

Bajorországban, Nürnbergben született, török az édesapja, spanyol az édesanyja. Spanyol útlevele is van. A teljes neve a spanyol szokásoknak megfelelően Sercan Sararer Osuna. Első klubja a 1. FC Röthenbach volt, majd 2000-ben az SpVgg Greuther Fürth csapatához került. A felnőttek között előbb a második csapatban játszott, majd 2008-tól már az elsőben is. Az előző teljes szezonban megnyerte a zöld-fehérekkel a Bundesliga 2-t, s felkerült a legmagasabb osztályba. A török válogatottban május 24-én, a grúzok elleni salzburgi mérkőzésen debütált.

Tunay Torun
1990. április 21., VfB Stuttgart, 8/0

Hamburgban született, ötévesen már a St. Pauli kölyökjátékosa volt. 2006-ban került a HSV együtteséhez, amelyben 2007-ben írta alá első profi szerződését. 2008. augusztus 23-án mutatkozott be a Bundesliga 1-ben. 2011-ben a Hertha BSC-hez igazolt, majd idén nyáron még délebbre költözött, Hajnal Tamás klubtársa lett a VfB Stuttgartban. A török A-válogatottban 2011 februárjában a Koreai Köztársaság ellen mutatkozott be.