Küzdősportok

Magyar sportvezető lett a kick-box világszövetség alelnöke

Király István lett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által is elismert WAKO kick-box világszövetség alelnöke.

A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) beszámolója szerint a törökországi Antalyában keddtől szombatig tartó kick-box világbajnokságot megelőző közgyűlésen a megjelentek Király Istvánt és Mórádi Zsoltot is beszavazták az elnökségbe, amelynek első ülésén Királyt négy évre alelnöknek választották.

"Óriási erő ez Magyarország számára, amely immár nemcsak a tatamin és a ringben nagyon erős, hanem a sportdiplomáciában is" – jelentette ki Király István. Az újdonsült WAKO-alelnök szerint a NOB-elismerést követően a sportág számára egyértelmű végcél az olimpia, ezért fognak világszinten dolgozni, Magyarországon pedig azt szeretnék, hogy az elért sikerekhez méltó figyelmet, elismertséget és támogatást kapjon a sportág.

A csepeli sportvezető – aki egyúttal a hazai szövetség alelnöke – lett a májusi budapesti kick-box világkupa során az európai kick-box szövetség, a WAKO Europe elnöke.
A WAKO történetének legeredményesebb versenyzőjét, Mórádi Zsoltot tavaly választották a világszövetség sportolói bizottságának elnökévé. A tízszeres világbajnok Antalyában ennek a testületnek a képviselőjeként lett az elnökség tagja.

Borítókép: Facebook.com/MagyarKick-boxSzövetségWAKO