Nemzetközi labdarúgás

Magyar légiós miatt fenyítették be a Premier League újoncát

Mint ismert, Priskin Tamás idén márciusban igazolt kölcsönbe a Swansea-hoz, ám sérülés miatt április közepén vissza kellett térnie az Ipswich Town-hoz. A Traktorosoknál azt állítják, a walesi gárda a kölcsönvételkor beleegyezett, hogy május végéig fizeti a magyar csatár bérét, beleértve az esetleges play-off szerepléssel járó szerződés-hosszabbodást is. Az ipswichiek szerint azonban ez máig nem történt meg.
 
– Nagyon csalódott vagyok, hogy vitatják ezt a megállapodást. Valóban nagyon boldog vagyok a Swansea sikere miatt, de az egyezségünk szándékos félreértelmezése nem illik egy olyan klub elnökéhez, amely éppen most jutott 90 millió fontos váratlan bevételhez a Championship megnyerése okán. Tamás egészségesen érkezett Swansea-ba, aztán sérülten tért vissza hozzánk. Ez benne van a futballban, de a megállapodásokat tiszteletben kell tartani, és én egyáltalán nem vagyok hajlandó újratárgyalni a szerződésünket. A lényeg, hogy a Swansea nem hajlandó kifizetni az összeget. Jeleztem nekik, hogy átigazolási embargót kezdeményezek ellenük a Premier League-ben, és várjuk a megállapodás szerinti összeget a szerződésben lefektetetthez képest 5%-kal magasabb kamattal – mondta az Ipswich honlapján Simon Clegg, a klub vezérigazgatója. 
 
Huw Jenkins, a Swansea elnöke úgy nyilatkozott, semmit nem tud a Priskin-ügyről.
 
– Néhány hete beszéltem Simon Cleggel Priskin Tamás ügyét illetően, de azóta nem értekeztünk. Bár meglepettek és csalódottak vagyunk, a jövő hét lején felvesszük a kapcsolatot vele a helyzet kezelése miatt – reagált a Premier League újoncának első embere.
 
Amennyiben végül a két klubnak nem sikerülne megegyeznie, és valóban életbe léptetnék az átigazolási embargót a Swansea-val szemben, az könnyen meg is pecsételhetné az angol élvonal újoncának sorsát.
 
A walesiek kerete ugyanis meglehetősen vékony a PL színvonalához képest, és bár Danny Graham személyében a Championship egyik legjobb csatárát már leigazolták, valamint szóba hozták őket például Marcos Sennával is, borítékolható, hogy komoly gondjaik lennének az elitligában, ha nem tudnának megfelelően erősíteni.