Magyar foci

Magyar Kupa: Szivics nem nyugodt, de továbbjutna Veszprémben

"Tudom, hogy a Veszprém ellen nehéz játszani, ráadásul ami az edzőmérkőzéseket, illetve az NB II-es találkozókat illeti, eddig nem valami fényes a mérlegünk ellenük – mondta a csapat honlapjának a paksiak vezetedzője,Tomiszlav Szivics. – Most mégis muszáj ellenük nyernünk, úgy is, hogy a bajnokságban is nehéz sorozat vár ránk. De még az utóbbi miatt sem lehet, hogy úgy menjünk hozzájuk, hogy csak tessék-lássék akarjuk a győzelmet. Meg kell találnunk a megoldást, és mindenképp tovább kell jutnunk!"

"Én már átélhettem, hogy milyen jó dolog megnyerni a Magyar Kupát, és ez is motivál, hogy minél tovább jussunk a mostani kiírásban. Itt bármi előfordulhat, itt bárki legyőzhet, bárkit. Ezért is komolyan vesszük a szerdai találkozót, hiszen ellenfelünk nagyon szervezett, és több volt NB I-es játékossal is rendelkezik. Mint hallottam a veszprémi pálya nincs igazán jó állapotban, tehát még ez is nehezíteni fogja a dolgunkat. Azonban, ha azt a játékot hozzuk, mint legutóbb Diósgyőrben, akkor nem lehet gond" – zárta gondolatait a paksi tréner.

LABDARÚGÁS
Magyar Kupa, 2. forduló
Jászapáti VSE (NB III) – Dunakanyar-Vác (NB II)
ESMTK (NB III) – Békéscsaba 1912 Előre SE (NB II) 0:2
Bükkábrány SC (NB III) – Nagybátony SC (NB III)
Létavértes SC ’97 (NB III) – Mezőkövesdi SE (NB II)
Kazincbarcika (NB II) – Újpest FC (NB I)
Pénzügyőr SE (NB III) – Vasas (NB II)
Soltvadkerti TE (megyei I. o.) – Mórahalmi VSE (NB III)
Orosháza FC (NB II) – DVTK (NB I)
Csanádpalotai FC (megyei I. o.) – REAC (NB III)
Vecsés FC (NB III) – Szolnoki MÁV FC (NB II)
Nyíregyháza Spartacus FC (NB II) – KTE Phoenix Mecano (NB I)
FC Tiszaújváros (NB III) – Balmazújváros (NB II)
Felsőtárkány SC (NB III) – SZTK-Erima (NB II)
KSE Iváncsa (megyei I. o.) – Dunaújváros Pálhalma ASE (NB III)
Budaörs (NB III) – FGSZ Siófok (NB I) 0:1
Csornai SE (NB III) – PMFC-Matias (NB I)
Petőházi SE (megyei I. o.) – ZTE (NB II)
Kecskéd KSK (megyei I. o.) – PVSK (megyei I. o.)
Velence SE (megyei I. o.) – Nagyatádi FC (NB III)
Gyirmót FC (NB II) – Kaposvári Rákóczi (NB I)
Babót SE (megyei II. o.) – Győri ETO FC (NB I)
Jánosháza KSK (megyei I. o.) – Szentlőrinci SE (NB III)
Balatonfüred FC (NB III) – SVSE-GYSEV-Goldschmidt (NB II)
Martonvásári SK (megyei I. o.) – Bölcskei SE (NB III)
Veszprém FC (NB II) – MVM Paks (NB I)
FC Ajka (NB II) – Bajai LSE Kalo-Méh (NB II)
Tapolca (I. o.) – Lombard Pápa Termál FC (NB I)
Tiszakanyár SE NB III erőnyerő