Kép forrása: Facebook/West Ham United

Azonban nem a Premier League magyar kontingense nőtt meg, hanem Csiki Anna igazolt az angol női élvonalban játszó West Ham Unitedbe

Csiki Anna egy szezonra kölcsönbe került a Tottenham Hotspurtól a West Hamhez. Vagyis Londonon belül váltott.

A 25 éves játékos a 15-ös mezszámot viseli majd az új csapatában. Éppen a vasárnapi rajt előtt jött létre a transzfer, így Csiki pont korábbi csapata ellen mutatkozhat be majd az újban.

A középpályás tavaly nyáron csatlakozott a Tottenhamhez. Előtte négy szezont játszott a svéd BK Häcken FF-nél, ahol 89 alkalommal lépett pályára, és az UEFA női Bajnokok Ligájában is szerepelt.

Kelet-Londonba költözése előtt az elmúlt szezonban 13 meccsen kapott lehetőséget a Tottenhamben. Legtöbbször csereként.

Csiki karrierje egyébként a Ferencvárosban kedződött. 2020-ban szerződött Svédországba.

A magyar válogatottban eddig 50 alkalommal lépett pályára. Januárban pedig elnyerte a női magyar aranylabdát.

Rehanne Skinner, a West Ham menedzsere komoly szerepet szán a neki a klubban, így nem véletlen, hogy csapatot cserélt a rajt előtti utolsó pillanatban.