Futball hírekNemzetközi labdarúgás

Magyar gól is kellett az elképesztő MLS-feltámadáshoz

Kép forrása: Omar Vega/Getty Images

A Sporting Kansas Cityt erősítő Sallói Dániel gólt szerzett, csapata pedig 3-3-as döntetlent játszott a vendég Minnesotával az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság (MLS) legutóbbi játéknapján.

A vendég együttes a 15. percben szerezte meg a vezetést Hassani Dotson káprázatos bombagóljával, negyedórával később pedig már 0-2 állt az eredményjelzőn.

A második játékrész is a Minnesota szájízének megfelelően kezdődött, hiszen egyetlen minutummal a térfélcserét követően Tanitoluwa Oluwaseyi megszerzte önmaga második, valamint csapata harmadik találatát.

A Sporting vezetőedzője az 58. percben kettős cserére szánta el magát. Sallói Dániel és Tim Leibold érkezett a hazaiaknál.

Tíz perccel később gólt eredményezett a dupla változtatás, hiszen a 68. minutumban a német bekk ívelt a magyar támadó elé, aki a bal oldalról jobb külsővel szépen emelt el a kimozduló kapus mellett.

 

A Sporting később 12 perc alatt egyenlített, ezzel pedig – három vereséget követően – megszerezte első pontját az idényben.

Az MLS másik magyar labdarúgója – a keleti listavezető Philadelphia Uniont erősítő – Gazdag Dániel vasárnap este csapata Nashville elleni bajnokiján bizonyíthat.