Magyar foci

Magyar foci: 17 milliót lopott a klubvezető

""

(fotó: magyarfutball.hu)

A vádemelési javaslattal lezárt nyomozás a 61 éves R. Ferenc és társa, a 43 éves E. Péter ellen folyt hűtlen kezelés és sikkasztás bűntettének, valamint magánokirat-hamisítás vétségének megalapozott gyanúja miatt.

A nyomozás során kiderült: R. Ferenc a Hévíz Labdarúgó Kft. pénztárából 2008-ban útiköltség elszámolására, 2009-ben pedig előlegre vett fel pénzt, a labdarúgók ebből jutottak hozzá költségtérítésükhöz. Az ügyvezető két év alatt 29 millió forintot vett fel a pénztárból, azonban a nyilvántartások alapján csak 12 millió forint kifizetésére kerülhetett volna sor, a vagyonkezelési kötelezettségek megszegésével így 17 millió forint vagyoni hátrányt okozott a klubnak.

A gazdaságvédelmi nyomozók megállapították, hogy az útnyilvántartások többségében valótlan adatok szerepeltek. A kifizetett összeget az ügyvezető úgy próbálta legalizálni, hogy E. Pétertől tanácsadás címén fiktív számlákat kért, amelyeket a férfi egy budapesti és egy nagymarosi cég nevében állított ki.

A rendőrségi vizsgálat során az is kiderült, hogy az ügyvezető a cég képviseletében 2007 szeptemberében több mint másfél millió forint kölcsönt adott egy férfinak, hogy üzletrészt tudjon vásárolni a kft.-ben, erről azonban nem készítettek szerződést.

A két gyanúsított ellen lezárt nyomozás iratait a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vádemelési javaslattal küldte meg a Keszthelyi Járási Ügyészségnek.