Magyar foci

Magyar foci: csalódott csapatok csatája a KTE-Kaposvár

""

A két csapat számára azonos cél miatt fontos a három pont megszerzése, ez pedig nem más, mint a kiesőzónától való eltávolodás.

A Kecskemét jelenleg két ponttal a 12. helyen várja a ma esti mérkőzést. Balogh Béla, a csapat belső védője szerint a Kaposvárra nagyon is figyelni kell: "Az MTK elleni meccsüket a helyszínen tekintettem meg, ott nem játszottak igazán jól. A Debrecent megverni bármilyen formában olyan dolog, amit szerintem nem kell megmagyarázni, a Győr ellen pedig már kifejezetten jól játszottak, a végén nem volt szerencséjük. Nem szabad lebecsülni őket, idegenben is veszélyesek lehetnek."

Kaposváron optimistán várják a mérkőzést. A Rákóczi három ponttal a 10. helyen áll.

"A Kecskemét egy nagyon jó csapat, főleg otthon. Az eddigi két idegenbeli mérkőzésünk végül is nem úgy sikerült, ahogy terveztük, így most javítani szeretnénk, és győzelemre játszunk majd" – mondta a Rákóczi csapatkapitánya, Bank István.

LABDARÚGÁS
OTP Bank Liga, 4. forduló:
KTE-Phoenix-Mecano – Kaposvári Rákóczi FC
Széktói Stadion, vezeti: Oláh Gábor (Medovarszki János, ifj. Kormányos Gábor)
A sport365.hu tippje: 2-1