Szerbia sokat tehet azért, hogy csoportelsők legyünk

Több pontot kell szerezzünk hazai pályán a törökök ellen, mint a listavezető oroszoknak Szerbiában.


Az Európa-bajnokságra kijutott magyar labdarúgó-válogatott a csoportelsőséget is megszerezheti a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, ez pedig világbajnoki pótselejtezős helyet is érhet.

A jelenleg második magyarok akkor kerülnek az élre, ha több pontot szereznek hazai pályán a törökök ellen, mint a listavezető oroszok Szerbiában.

Marco Rossi szövetségi kapitány, aki koronavírusos megbetegedése miatt továbbra sem ülhet le a kispadra, a múlt csütörtökön Izland ellen sikerrel megvívott pótselejtezőn pályára küldött kezdőcsapatából már öt játékossal nem számolhat.

Gulácsi Péter, Willi Orbán és a csapatkapitány Szalai Ádám sérülés, míg Sallai Roland és Szoboszlai Dominik a német és az osztrák karanténszabályok miatt hagyta el idő előtt az edzőtábort.

A magyarok semmiképpen sem számíthatnak könnyű mérkőzésre, ennek oka pedig nemcsak a sok kulcsjátékos, illetve Marco Rossi és a másodedző Cosimo Inguscio hiányzása, hanem az ellenfél valószínűsíthető motiváltsága is.


A törökök ugyanis akár ki is eshetnek, illetve szintén megszerezhetik az első helyet. Utóbbihoz nekik mindenképpen győzniük kellene a Puskás Arénában, emellett bízni az oroszok belgrádi pontvesztésében. A kiesés akkor fenyegeti a török csapatot, ha alulmarad a magyarokkal szemben, miközben a szerbek legyőzik az oroszokat.

Az sem segíti a magyar együttest, hogy a koronavírus-járvány miatt ezúttal sem számíthat a szurkolók segítségére, bár zárt kapuk mögött egészen jó a mérlege: öt győzelem és két döntetlen mellett mindössze egyszer kapott ki.


Rossi távollétében az U21-es válogatottat irányító Gera Zoltán ül majd a kispadon a Puskás Arénában 20.45-kor kezdődő találkozón, amelyen a szlovák Ivan Kruzliak lesz a játékvezető.

A csoport utolsó helyezettje kiesik a C divízióba, míg az első hely megszerzésének az élvonalba jutáson túl is nagy fontossága van, mivel azzal akár vb-pótselejtezős helyet is lehet szerezni.

A két legjobb olyan csoportgyőztes ugyanis, amely a jövő novemberben záruló vb-selejtezőkön nem végez az automatikus kijutást jelentő első vagy a pótselejtezőt eredményező második helyen, pótselejtezőt játszhat a 2022-es, katari vb-re.

Nemzetek Ligája, B divízió, 3. csoport, 6. (utolsó) forduló:
MAGYARORSZÁG-Törökország, Puskás Aréna 20.45
Szerbia-Oroszország, Belgrád 20.45

A csoport állása:
1. Oroszország 5 2 2 1 9-7 8 pont
2. MAGYARORSZÁG 5 2 2 1 5-4 8
3. Törökország 5 1 3 1 6-6 6
4. Szerbia 5 - 3 2 4-7 3
Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.

Korábbi eredmények:
1. forduló (szeptember 3.):
Oroszország-Szerbia 3-1 (0-0)
Törökország-MAGYARORSZÁG 0-1 (0-0)
2. forduló (szeptember 6.):
Szerbia-Törökország 0-0
MAGYARORSZÁG-Oroszország 2-3 (0-2)
3. forduló (október 11.):
Oroszország-Törökország 1-1 (1-0)
Szerbia-MAGYARORSZÁG 0-1 (0-1)
4. forduló (október 14.):
Törökország-Szerbia 2-2 (0-1)
Oroszország-MAGYARORSZÁG 0-0
5. forduló (november 15.):
Magyarország-Szerbia 1-1 (1-1)
Törökország-Oroszország 3-2 (2-1) 

Borítókép: Laszlo Szirtesi/Getty Images

Videók