Sallai édesapja megszólalt fia klubváltásáról

Elárulta, van-e alapja a pletykáknak.


A téli átigazolási szezonban várhatóan nem vált klubot Sallai Roland, a német élvonalban szereplő Freiburg magyar válogatott futballistája.

Ezt a 25 éves támadó édesapja, Sallai Tibor nyilatkozta kedden az M1 aktuális csatornának, ugyanakkor hozzátette, hogy természetesen "bármi megtörténhet".

Sallaival kapcsolatban az elmúlt időszakban többször is megjelent a sajtóban egy lehetséges klubváltás híre, erről szólva édesapja elmondta, korábban volt konkrét kérő is, tudomása szerint azonban a német klub túlságosan magas árat kért.

Sallai Tibor elmondta: fia néhány héttel ezelőtt menedzserirodát váltott - a korábbi német céggel lejárt a szerződése -, véleménye szerint a Serie A ugyan "feküdne" a válogatott játékosnak, de nem ezért jött létre a megállapodás az olasz irodával.

Kiemelte: fia ugyan kikéri a véleményét, de egyedül dönt a karrierjéről.
Sallai Roland jelenleg csapatával Spanyolországban edzőtáborozik, a támadónak már nem kell hordania azt a maszkot, amelyet szeptemberi arccsonttörését követően írtak elő neki.

Borítókép: Harry Langer/DeFodi Images a Getty Images

Videók