Magyar foci

Kiszenvedte Liechtenstein legyőzését az U21-es válogatott

""

 

Róth Antalnak több helyen is változtatnia kellett az írek ellen győztes csapaton, miután Bódi Ádám és Gosztonyi András eltiltás miatt nem állhatott a szakmai stáb rendelkezésére. A mieink a Gulácsi Péter – Sváb Dániel, Fiola Attila, Kádár Tamás, Szolnoki Roland – Simon Ádám, Iszlai Bence – Balázs Benjámin (Beliczky Gergő, 46.), Kovács István (Balogh Balázs, 90.), Varga Roland – Futács Márkó (Balajti Ádám, 73.) összetételben léptek pályára. 
 
A várakozásoknak megfelelően a vendégek a legkevésbé sem törekedtek a gólszerzésre, egyetlen céljuk a kapott gól elkerülése volt. Ennek érdekében tíz mezőnyjátékossal védekeztek a tizenhatosuk előterében, és meglehetősen hatékonyan szállták meg a térfelüket, szinte egyaltalán nem hagytak területet a mieink előtt.
 
Támadóink próbálkoztak becsülettel, de a labda rendre fennakadt a liechtenstein játékosokon, és hiába játszottunk hatalmas mezőnyfölényben, a 39. percig kellett várni a vezetés megszerzésére. Ekkor Varga Roland a balösszekötő helyéről, szabadrúgásból tekert kapura, a bal kapufáról kipattanó labdát Fiola Attila továbbította közelről a hálóba. 
 
A fordulás után is maradt a nyomasztó magyar fölény, de a liechtensteiniek nem voltak hajlandóak feladni a sündisznóállást, hátrányban is kizárólag a védekezésre koncentráltak. A vendégek csak a hajrában, az utolsó öt percben kezdtek bátrabban focizni, és ezt rögtön sikerült is kihasználnunk, a 90. percben csereként beállt Balogh Balázs tört kapura, első próbálkozása után a labda lepattant a blokkról, de az ismétlés már utat talált a hálóba. A mieink 2-0-ra nyertek, ezzel zsinórban negyedik tétmérkőzésükön maradtak hibátlanok.
 
A harmadik hely megszerzése azonban így sem sikerült, az írek meglepetésre 4-1-re győztek Olaszországban, úgy, hogy az utolsó három góljukat emberhátrányban szerezték.
 
"A mai meccs számunkra szokatlanul zajlott, korábban nem játszottuk még ennyire védekező felfogású csapat ellen – értékelt Róth Antal. – Tudtuk előre, hogy ez vár ránk, elméletben azzal is tisztában voltunk, mit kell tennünk, de sajnos keveset tudtunk megvalósítani az eltervezett taktikából, ezért kínlódás lett a vége. Büszkén zárjuk a 2012-es évet, ebben az évben mind a négy tétmérkőzést és mindkét felkészülési mérkőzésünket megnyertük, vagyis idén száz százalékos a teljesítményünk. 
 
U21-ES VÁLOGATOTT
Az Eb-selejtezők végeredménye:
1. Olaszország 19 pont
2. Törökország 15 pont
3. Írország 13 pont
4. Magyarország 12 pont
5. Liechtenstein 0 pont