Hiába érdeklődik a Videoton, inkább külföldre menne a válogatott

Fiola Attila egyelőre csak talonban hajlandó tartani a fehérváriak ajánlatát. A válogatott sérült jobbhátvédje elsősorban külföldre szerződne.


Nagyon várom már a visszatérést, a bizonytalanságnál semmi sem rosszabb” – fogalmazott a Nemzeti Sport kérdésére Fiola Attila.

 

Arról meg vagyok győződve, hogy ha nem sérülök meg, már meglenne  az új csapatom, ám a történteken  nem lehet változtatni. Nagyjából egy hónap van még hátra az átigazolási  időszakból, remélem, nem az utolsó  pillanatban oldódik meg a helyzetem,  hanem egy-két héten belül. Hallottam én is a Videoton érdeklődéséről, azonban tárgyalásig nemcsak a  fehérváriakkal, de egyetlen klubbal sem jutottam el. El tudom képzelni, hogy ha Magyarországon maradok, a Puskás Akadémia a Vidi ajánlatát  részesíti előnyben, azonban továbbra is bízom abban, hogy még ezen a  nyáron lesz lehetőségem légiósnak  állni"  – mondta a jövőjével kapcsolatban a védő, akinek a neve értesüléseink szerint korábban Dárdai Pál csapatánál, a Herthánál is szóba került a kiszemeltek között.

Az NB I-ből kieső Puskás Akadémia bekkje még az Európa-bajnokságon szenvedett bokaszalag-szakadást az osztrákok ellen megnyert meccs alatt.

Videók