Elkezdődött a válogatott edzőtáborozása

24-en érkeztek meg Telkibe, ugyanis Kovács István és Sallai Roland sérülés miatt nem tud részt venni a nyári, franciaországi Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott összetartásán.


Vasárnap kezdetét vette az A-válogatott első idei felkészülési edzőtáborozása Telkiben. Bernd Storck meghívottjai között a csapat alapemberei mellett olyanok is helyet kaptak, akiket már a hosszabb távú építkezés jegyében vesz szemügyre a szövetségi kapitány. A múlt héten kihírdetett 26 fős keretből sérülés miatt hiányzik Kovács István és Sallai Roland, így ők nem csatlakoznak a többiekhez.
 
 
A délutáni találkozót követően az első felmérések majd egy regenerációs edzés alkotta a programot. Hétfőn újabb tesztek és edzés következik.
 
Az eredeti tervekhez képest változást jelent, hogy Bernd Storck kedden délután visszaengedi a játékosokat klubjaikhoz, ezzel is segítve az NB I-es csapatok felkészülését az előttük álló feladatokra.
 
„Nagyon örülök, hogy újra együtt van a csapat, és ezzel megkezdjük a felkészülést az Európa-bajnokságra, még ha a légiósokat most nélkülözni is kell az összetartásról. Szerencsére nagyon jó a hangulat, láthatóan nagyszerű a csapatszellem a csapaton belül” - nyilatkozta Bernd Storck az mlsz.hu-nak.
 
Az edzőtáborozó keret:
 
kapusok: Király Gábor (Haladás), Dibusz Dénes (Ferencváros), Hegedüs Lajos (MTK), Nagy Gergely (Vasas)
 
védők: Fiola Attila (Puskás Akadémia), Bese Barnabás (MTK), Juhász Roland (Videoton), Korcsmár Zsolt (Vasas), Lang Ádám (Videoton), Kocsis Gergő (Puskás Akadémia), Litauszki Róbert (Újpest), Forró Gyula (Puskás Akadémia), Predrag Bosnjak (Haladás), Leandro de Almeida (Ferencváros)
 
középpályások: Gera Zoltán (Ferencváros), Nagy Ádám (Ferencváros), Elek Ákos (Diósgyőr), Pintér Ádám (Ferencváros), Holman Dávid (Debrecen)
 
támadók: Bódi Ádám (Debrecen), Varga Roland (Ferencváros), Pekár László (Puskás Akadémia), Ugrai Roland (Haladás), Mervó Bence (FC Sion, svájci)
 

Videók