Csattanóval zárult Dzsudzsák búcsúmeccse

Kalmár tette fel az i-re a pontot.


A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re nyert a vendég görög csapat ellen vasárnap barátságos mérkőzésen, így győzelemmel zárta az évet.

A magyar szurkolók "2014 Bukarest, 2016 Lyon, köszönjük az életre szóló gólörömöket!" felirattal fogadták a csapatokat, egyúttal az immár egyedüli válogatottsági csúcstartóként búcsúzó Dzsudzsák Balázst éltették.

A meccs elején alapvetően mezőnyjátékkal teltek a percek, de Dzsudzsák már az ötödik percben lövéssel próbálkozott, ám kísérletét blokkolta egy vendég védő. A görögöknél volt többet a labda, az első helyzet és gól mégis a magyaroké volt egy tetszetős akció végén. A magyar vezetés nem sokban változtatott a játék menetén, kiegyenlített küzdelem zajlott a pályán. A kapusok közül azonban csak a görög volt foglalkoztatva, de biztosan védte Dzsudzsák távoli, jobb alsó sarokba tartó lövését. A szünet előtti percekben szintén a debreceni futballista egy-egy beadása és szöglete okozott zavart, de Paszhalakisz akkor is hárított.

Az első veszélyes görög lövésre a 49. percig kellett várni, Maszurasz azonban célt tévesztett. A búcsúzó magyar csapatkapitányt az 53. percben cserélte le Marco Rossi szövetségi kapitány, Dzsudzsák nevét pedig hosszasan skandálták a hazai drukkerek.

A játék továbbra is a két 16-os között folyt, így sem helyzetek, sem veszélyes akciók nem voltak. A második félidő első izgalmas jelenetére a 74. percig kellett várni, amikor a Dzsudzsákot váltó Ádám 17 méteres, bal alsó sarokba tartó lövését Paszhalakisz vetődve hárította. A görögök a hajrá kezdetén szinte teljesen váratlanul, 11-esből egyenlítettek.

A meccs végén úgy tűnt, egyik csapat sem tud újítani, a hosszabbításban eleinte az okozott izgalmat, hogy egy néző a pályára futott. A slusszpoén azonban nem maradt el, mert Kalmár Zsolt a becserélését követő első labdaérintéséből bevette a görögök kapuját szabadrúgásból, így a magyar válogatott győzelemmel zárta a 2022-es esztendőt.

"Ezt kértem a fiúktól a meccs előtt, ez nem rólam, ez nem személyekről, hanem a magyar válogatottról, a szurkolókról és Magyarországról szólt" - mondta a találkozót követően Dzsudzsák Balázs a Puskás Arénában.

"Köszönöm a szüleimnek, a csapatnak, minden egyes edzőmnek, minden embernek, aki hozzájárult és tett azért, hogy 109-szer a világ három legszebb színét magamra ölthessem, a világ legszebb stadionjában búcsúzhassak, és a világ legjobb szurkolói előtt mondhassam, köszönöm..." - fűzte hozzá a debreceni futballista.

Dzsudzsák Balázs az utódjának, a csapatkapitány Szoboszlai Dominiknak azt üzente: "Ez a csapat többről szól, mint egy személyről, óriási a felelősség, itt egy országot kell képviselni mindhalálig."

Barátságos mérkőzés:
Magyarország-Görögország 2-1 (1-0)
Puskás Aréna, 55 ezer néző, v.: Daniele Chiffi (olasz)
gólszerzők: Sallai (15.), Kalmár (93.), illetve Bakaszetasz (81., 11-esből)
sárga lap: Botka (64.), Kalmár (94.)

Magyarország:
Dibusz (Szappanos, 92.) - Botka (Lang, 71.), Orbán, Szalai A. - Fiola, Nagy Á., Styles, Kerkez (Nagy Zs., 53.) - Dzsudzsák (Ádám, 53.), Szoboszlai (Kalmár, 92.) - Sallai (Dárdai, 71.)

Görögország:
Paszhalakisz - Rota, Hacidiakosz, Recosz, Jannulisz (Kiriakopulosz, 68.) - Bakaszetasz, Kurbelisz (Papanikolau, 86.), Buhalakisz (Hacijovanisz, 68.) - Maszurasz (Duvikasz, 86.), Joannidisz (Funtasz, 60.), Mantalosz

I. félidő:
15. perc: Sallai ugratta ki a 16-os bal oldalán Stylest, a Millwall középpályása pedig tökéletesen játszott vissza a Freiburg támadójához, aki 10 méterről kilőtte a bal alsó sarkot (1-0).

II. félidő:
80-81. perc: Styles a 16-os jobb oldalán felrúgta Bakaszetaszt, a megítélt büntetőt a sértett a kapu jobb oldalába lőtte (1-1).
93. perc: Kalmár 18 méteres szabadrúgása utat talált a sorfal mellett a görögök kapujának bal alsó sarkába (2-1).


Borítókép: Twitter.com/MLSZ

Videók