A Manchester City ifjú tehetségét is meghívták a magyar válogatottba

Gera Zoltán szövetségi edző kijelölte a magyar U21-es labdarúgó-válogatott novemberi keretét.


A csapat jövő pénteken az eddig hibátlan, 11-0-s gólkülönbséggel a csoport élén álló spanyolok vendége lesz Huelvában, négy nappal később pedig a skótokat fogadja az Új Hidegkuti Nándor Stadionban az Európa-bajnoki selejtezősorozatban.

A magyar szövetség honlapján olvasható hír szerint Gera Zoltán korábbi kulcsemberei közül többen ismét a felnőtt válogatottba kaptak meghívót, ráadásul vannak sérültek is, ezért visszatérők és új futballisták is lehetőséget kapnak a bizonyításra. Meghívót kapott két 2004-es születésű játékos, a Puskás Akadémiában remek formát mutató Gruber Zsombor, valamint a spanyol Girona kötelékébe tartozó Yaakobishvili Antal, illetve a Manchester City 2005-ös születésű középpályása, Okeke Michael is.

"Úgy éreztem, szükség van a frissítésre a csapatban, ezért néhány visszatérő mellett pár fiatalabb labdarúgó is bekerült a mostani keretbe" - mondta az mlsz.hu-nak a szakember. - "Ami az újoncokat illeti, Gruber kiválóan játszik a klubjában, jó formában van, kíváncsi vagyok rá, hogy milyen teljesítményre képes nemzetközi szinten. Okekét már ismerem az U19-es válogatottból, személyes tapasztalatom is van vele kapcsolatban, remek képességű labdarúgó. Yaakobishvili a spanyol bajnokságban, egy kiváló csapatban edződik, és bár egyelőre korosztályos szinten futballozik, rendszeresen az első csapattal edz. A sorozat talán legnehezebb mérkőzése vár ránk, a spanyolok külön szintet képviselnek a csoportban, esetükben nem az a kérdés, hogy kijutnak-e az Európa-bajnokságra, hanem az, hogy megnyerik-e majd az Eb-t."

Hozzátette: ezzel együtt szeretnék minél jobban megnehezíteni ellenfelük dolgát, a skótok ellen pedig mindenképpen vissza akarnak vágni az októberi, idegenbeli vereségért.

A válogatott kerete:
kapusok:
Dúzs Gellért (Budapest Honvéd), Hegyi Krisztián (Stevenage FC), Tóth Balázs (Kazincbarcika)
védők:
Csinger Márk (DAC), Fehér Csanád (Újpest FC), Iyinbor Patrick (Kecskeméti TE), Szabó Alex (Bp. Honvéd), Yaakobishvili Antal (Girona)
középpályások:
Baráth Péter (Ferencváros), Benczenleitner Barna (Budapest Honvéd), Bényei Ágoston (DVTK), Eördögh András (Budapest Honvéd), Katona Bálint (Ferencváros), Kállai Kevin (Mezőkövesd), Komáromi György (Puskás Akadémia), Kovács Mátyás (MTK Budapest), Kovács Barnabás (ZTE FC), Okeke Michael (Manchester City), Vitális Milán (DAC)
támadók:
Gruber Zsombor (Puskás Akadémia), Kocsis Dominik (Budapest Honvéd), Lisztes Krisztián (Ferencváros), Tóth Milán (Vasas), Vancsa Zalán (Lommel)
A csoport állása: 1. Spanyolország 9 pont/3 mérkőzés (11-0), 2. Belgium 9/3 (4-0), 3. Skócia 6/3 (5-3), 4. Magyarország 6/4 (6-4), 5. Kazahsztán 0/3 (0-7), 6. Málta 0/4 (1-13)

Borítókép: David Price/Arsenal FC via Getty Images

Videók