A magyar válogatott szinte biztosan EB szereplést ünnepelhet kedden

Litvániában már a kijutás lesz a tét.


Amennyiben Marco Rossi szövetségi kapitány veretlenül éllovas együttese ismét begyűjti a három pontot, akkor bebiztosítja részvételét a németországi kontinenstornán.

Döntetlen és vereség esetén is kijuthatnak a magyarok, de ahhoz már némi segítség is szükségeltetik a csoport másik találkozóján. Ha a mindkétszer legyőzött Szerbia nem szerez több pontot Montenegró ellen, mint Magyarország Litvániában, akkor az egymás elleni eredmények miatt már nem tudja megelőzni a magyar csapatot, amely így biztos kijutóvá válna.

Ez azt jelenti, hogy kaunasi döntetlen esetén Montenegró belgrádi pontszerzése, litvániai vereség esetén pedig Montenegró szerbiai győzelme érne magyar kijutást.

A magyar csapat célja mindazonáltal, hogy megverje a balti állam válogatottját, azaz ne kelljen a másik találkozó eredményére figyelni. Erre pedig megvan minden esélye, mert minőségileg jobb labdarúgókból áll a kerete. A legnagyobb kérdőjel Rossi együttesével kapcsolatban, hogy a fizikálisan és mentálisan is megterhelő szombati diadal mennyit vett ki a magyar játékosokból, illetve miként tudnak alkalmazkodni majd az északi, meglehetősen hűvös körülményekhez.

A magyar védelemből térdsérülése miatt ezúttal is hiányozni fog Willi Orbán, de a lipcsei futballista pótlását sikerült megoldani a jobb erőkből álló Szerbia ellen, ezért ebben joggal reménykedik Kaunasban is a már magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető. Ami viszont jelenleg a magyarok legnagyobb erénye, hogy a támadó trió minden tagja, azaz Sallai Roland, Szoboszlai Dominik és Varga Barnabás egyaránt remek formában van, így ők jó eséllyel gólokkal ellensúlyozhatják a hátsó alakzat esetleges bizonytalanságait.

A rivális balti csapat szintén jó hangulatban várja a keddi összecsapást, mert Bulgáriában megszerezte első győzelmét a csoportban, így ellenfelét megelőzve elmozdult a sereghajtó pozícióból.

A csoport másik találkozója szomszédországok sorsdöntő rangadója lesz, melyen nagy valószínűséggel a kvintett második továbbjutó helye dőlhet el. A szerbek ugyan két ponttal montenegróiak előtt állnak, de eggyel több meccset játszottak, azaz csak győzelemmel kerülnének lépéselőnybe, döntetlen esetén már nem saját kezükben lenne a sorsuk, mert a rivális a két győzelemmel a novemberi dupla fordulóban megelőzné Szerbiát, amely akkor egyszer szabadnapos lesz.

A 2024-es, németországi kontinensviadalra az első kettő utazhat az ötösből. A magyar csapatnak némi biztonságot adhat, hogy a tavalyi remek Nemzetek Ligája-szerepléssel - az élvonalban nyolcadik lett - szinte biztosan pótselejtezőn javíthatna sikertelen kvalifikáció esetén. Amennyiben a magyarok lecsúsznak az első két pozícióról, csak akkor maradnak le a pótselejtezőről is, ha a Nemzetek Ligájában előttük végző holland, horvát, spanyol, olasz, dán, portugál, belga hetesből legalább négy nem jut ki hagyományos módon az Eb-re, amire minimális az esély tekintve, hogy a belgák, a portugálok és a spanyolok már kiharcolták a részvételt. Marco Rossi tanítványainak ugyanakkor egyértelmű célja, hogy ezúttal ne kényszerüljenek "pótvizsgára", azaz az 1986-os világbajnokság óta először jusson ki a csapat egyenes úton egy nagy tornára. Az előző két alkalommal egyaránt pótselejtezőn vívta ki az Eb-részvételt a magyar válogatott.

Az albán Juxhin Xhaja sípjelére közép-európai idő szerint kedden 20.45-kor kezdődik a litván-magyar mérkőzés, melyet az M4 Sport és a Kossuth Rádió élőben közvetít

Borítókép: Márkus Boróka / Sport365

Videók