35 milliós játékosok közé sorolják Nagy Ádámot

A Sky piszok sokra tartja Nagy Ádámot. A Ferencváros középpályását az angol orgánum az Eb legígéretesebb fiatal játékosai közé sorolta, olyan játékosok mellett, mint a világbajnok Julian Draxler.


A Sky azt írja a Nagyról szóló cikkében, hogy a magyar csapat messze felülmúlta a várakozásokat azzal ,hogy megnyerte a csoportját 1986 óta első világversenyén. A ,,kaland" a Belgiumtól elszenvedett 4-0-s vereséggel ért véget, de Nagy nem mulasztotta el az időt, és játékával felkeltette magára a figyelmet.

A Sky szerint impresszív a Fradi középpályásának technikai képzettsége és passzolni tudása, amelyet bemutatott az osztrákok és az izlandiak ellen, és megemlíti azt is, hogy a bajnok Leicester City is beszállt az érte folytatott versenybe.

A cikkben megjelenése egyébként hatalmas megtiszteltetés. Elég csak annyit mondani, hogy a másik öt jelöltjük a torna legjobb fiatal játékosa-díjra a világbajnok wolfsburgi Julian Draxler, a Bayern München kezdőcsapatába már 21 évesen beépülő Joshua Kimmich, a Barcelona friss igazolása Samuel Umtiti, a portugálok balhátvédje Rafael Guerreiro, valamint a Benficától a Bayernbe igazoló, szintén portugál Renato Sanches. Nem rossz társaság...

Videók