Nehéz meccset várnak az edzők a Magyar Kupa döntőtől

A Mol Vidi FC és a Budapest Honvéd FC találkozik egymással a fináléban. Marko Nikolic megkoronázná csapata szezonját.


A 78. hazai kupadöntő pénteki sajtótájékoztatóján elhangzott,hogy több mint 10 ezer jegy már elkelt, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) ugyanakkor minden érdeklődőt arra buzdít, hogy lehetőleg még elővételben váltsa meg belépőjét a szombaton 19.30-kor, a Groupama Arénában kezdődő fináléra.
Marko Nikolic, a MOL Vidi FC vezetőedzője  elmondta, hogy kiemelten fontos mérkőzés lesz számukra a kupadöntő, mivel ezt a trófeát eddig csak egyszer sikerült megnyernie a csapatnak.
 
"Megkoronázhatnánk ezzel az egyébként nagyon jól sikerült szezonunkat, amelynek része volt az Európa-liga-menetelés, a második hely a bajnokságban, és a hazai kupasorozatban a döntőbe jutás" - jelentette ki a szerb szakember, aki dicsérte az ellenfelet, kiemelve, hogy a Honvéd mindig egy kellemetlen rivális, amelynek ráadásul az NB I társgólkirálya, Holender Filip is a tagja.
 
"Hasonlóan készültünk erre a találkozóra, mint az El-meccsekre, ugyanakkor kiemelném, hogy január óta  először fordul elő, hogy se sérültünk se eltiltottunk sincs, így a legerősebb kerettel tudunk kiállni" - mondta Nikolic. Külön kiemelte: sikerült a fehérvári ultrákkal is megegyezni, így a keménymag is a helyszínen buzdítja majd az együttest.
 
"Az utolsó négy bajnokinkon már a kupadöntőre készültünk, hiszen biztos volt, hogy másodikként fejezzük be a bajnokságot. Hiszek a csapatomban, mint mindig, meg akarjuk nyerni a kupát" - tette még hozzá a szerb vezetőedző.
 
Marko Nikolic csapatából ezúttal mindenki egészséges
 
A Honvédot irányító Supka Attila  elmondta, hogy teljesen másképpen készültek a kupasorozat fináléjára, mint a bajnoki meccsekre.
 
"Az elsőszámú célunkat, a nemzetközi kupaindulás kiharcolását elértük, és az elmúlt héten a következő cél, a Magyar Kupa megnyerése lebegett a szemünk előtt, ennek megfelelően végeztük el az edzésmunkát" - mondta az 56 éves tréner, aki 2007-ben már nyert Magyar Kupát, éppen a Honvéd vezetőedzőjeként.
 
"Úgy gondolom, egy ilyen sorozat döntőjében nincs esélyes, vagy kevésbé esélyes csapat. A bajnokságban mindhárom találkozón kikaptunk a Viditől, de azt gondolom, meccsről meccsre jobb teljesítményt nyújtottunk. Itt a kiváló alkalom, hogy visszavágjunk a bajnoki vereségekért" - jelentette ki Supka.
 
 
 
Supka Attila másodszor nyerhet kupát a Honvéddal.
 
A sajtótájékoztatón Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője bejelentette, hogy az idei évtől a győztes csapat nemcsak a Magyar Kupa vándorserlegét, hanem annak egy méretarányosan mindenben megegyező, kicsinyített mását is megkapja, de ez utóbbit meg is tarthatja.
 
A szombat esti döntőn az év játékvezetőjének választott Iványi Zoltán fújja majd a sípot.
 
 
Fotó:Getty Images
 

Videók