Dulakodás miatt négy játékost tiltott el az MLSZ

Két játékost piros lap miatt míg két embert botrány miatt tiltottak el.


Négy játékost tiltott el a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága a Budapest Honvéd-Szombathelyi Haladás szerdai Magyar Kupa-találkozón történtek miatt.

A nyolcaddöntős párharc első mérkőzésének lefújása után az Illovszky Rudolf Stadion gyepén dulakodás, lökdösődés történt, "pályára nem illő jelenetsor" játszódott le.

Ennek nyomán a hazaiaktól Kálnoki-Kis Dávidot, a vendégektől pedig Jagodics Márkot kiállította a játékvezető. Ők - klubjuk honlapjának beszámolója szerint - kétmeccses eltiltást kaptak a fegyelmi testülettől, azaz a visszavágó mellett csapatuk továbbjutása esetén ki kell hagyniuk a negyeddöntő első találkozóját is.

A fővárosiak részéről Davide Lanzafame, míg a szombathelyiektől Szekér Ádám kapott egy kupameccsre szóló büntetést.

A mérkőzést a Budapest Honvéd nyerte 1-0-ra. A visszavágót jövő szerdán rendezik.

Borítókép: Honvédfc.hu

 

Videók