Huszti újra Kínában – nagyon sok pénzt kereshet

Az Eintracht Frankfurt pénteken megerősítette azt a sajtóinformációt, hogy magyar labdarúgója, Huszti Szabolcs visszatér Kínába.


 

 

 
 
Niko Kovac vezetőedző pénteken úgy fogalmazott: azzal, hogy középpályást elengedik volt csapatához, a Csangcsun Jatajhoz, megköszönik neki azt, amit a klubért tett.
 
 
"Szabinak nagy szerepe volt abban, hogy tavaly sikerült kiharcolnunk az élvonalban maradást, és a mostani harmadik helyünkkel is összeforrt a neve.  - mondta a horvát tréner. - Azonban már 34 éves, most éppen az Achilles-ínával bajlódik, és nem fog már sokáig futballozni. És itt jön a kérdés, hogy edzőként vagy emberként nézzem őt? Emberként kezeljük. Egy, maximum két évig tud még játszani, s ezalatt nagyon sok pénzt kereshet Kínában."  
 
 

Eddig tartott a sztárkapus karrierje a Premier League-ben? " NEMZETKÖZI FOCI › Angol foci

 
 
 
Az 51-szeres válogatott Huszti bő egy évvel ezelőtt igazolt vissza a Bundesligába a Csangcsun Jatajtól, amely most újra ajánlatot tett érte. Csütörtökön el is utazott az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatra. Kínában február végén jár le az átigazolási határidő.
 

Videók