Megvan Torghelle Sándor új csapata

A korábbi 42-szeres válogatott labdarúgó néhány hete már a klub sportkoordinátoraként tevékenykedik.


A labdarúgó NB III Nyugati csoportjában szereplő III. Kerületi TVE a hivatalos közösségi oldalán adta hírül, hogy csatlakozott a klub szakmai stábjához Torghelle Sándor.

A korábbi 42-szeres válogatott futballista a nyáron fejezte be profi karrierjét és noha több klub is szívesen látta volna soraiban, végül úgy döntött, hogy felhagy a játékkal. Két évtizedes tapasztalatát, a labdarúgás iránti szenvedélyét nem akarta veszni hagyni, így egyértelmű volt a számára, hogy a sportágban tervezi jövőjét.

Torghelle Sándor már játékos-pályafutása alatt elkezdte az edzői tanfolyamot, A-licencet szerzett és az utóbbi hónapokban a magyar utánpótlás-válogatottak mellett mentori feladatokat látott el. Ugyanakkor nem döntötte még el, hogy melyik terület a leginkább testhezálló számára, ezért a III. Kerületi TVE-nél úgy gondolták, lehetőséget adnak, hogy egy klub menedzsmentjében is kipróbálhassa magát.

"Nem titkolom, úgy kezdődött a kapcsolatfelvétel, hogy azzal kerestem meg Sanyit: jöjjön futballozni hozzánk – mondta Szabó Bence sportigazgató. - A beszélgetésből kiderült számomra, hogy eldöntötte, elég volt neki ennyi a játékból, de azt is kiolvastam a szavaiból, hogy ugyanannyira motivált és sikeréhes, mint mindig is volt. Ezért egyértelmű volt számomra, hogy a tapasztalata, kapcsolatai nagy segítségünkre lehet, hiszen fejlődni szeretnénk, továbbra is építkezünk. Furcsállom, sőt, mondhatom, a magyar futball szurkolójaként bánt is, hogy Sanyi egykori klubjai nem gondolkoztak benne hosszútávon… Mi látjuk, mennyire motivált, már az elmúlt hetek is azt bizonyítják: munkamániás, elhivatott és pillanatok alatt integrálódott a szakmai csapatunkba. Jó volt látni, hogy az egyesület valamennyi munkatársa örömmel és barátsággal fogatta. Sok sikert kívánok neki óbudai kék-fehérben!"

Torghelle Sándor október 5-től állt munkába a III. Kerületi TVE-nél és elsődleges feladata, hogy támogassa a szakmai stáb és a sportigazgató munkáját.

"Természetesen ez még csak az ismerkedő időszak, de már most izgalmasnak és érdekesnek találom ezt a munkakört – nyilatkozta Torghelle Sándor. – Sokrétű a feladat, egyrészt az a dolgom, hogy a felnőtt csapat kerete alkalmas legyen a céljaink eléréséhez, másrészt a klubstratégia és klubfilozófia fejlesztésében is részt vehetek. Az biztos, ez a lehetőség segít nekem abban, hogy meghatározzam, merre tovább, mert továbbra sincs kőbe vésve, mit szeretnék a jövőben. Azt eldöntöttem, hogy a labdarúgásban maradok, ez nekem a hazai pálya, de nyitott vagyok, képezni szeretném magam és átadni valamit abból a tudásból, ami az elmúlt két évtizedben rám ragadt, továbbá hasznosítani azt a kapcsolatrendszert, amivel rendelkezem. Erre tökéletes terep a III. Kerületi TVE, ahol vannak célok és már most azt érzem, hogy itt kiteljesedhetek."

Forrás és kép: tve1887.hu

Videók