Válogatott tehetséget igazolt a Vasas

Építkezik az angyalföldi egylet.


A vasasfc.hu cikkét változtatás nélkül közöljük.
 
Egyéves szerződést kötöttünk Tóth Kevével, aki a Puskás Akadémiától érkezett hozzánk.
 

A középpályás 11 és 16 éves kora között a Vasas Kubala Akadémia növendéke volt, innen került a Puskás Akadémiára.
 
- Nagy öröm számomra, hogy visszatérhettem oda, ahol gyerekként futballoztam. Az elsődleges célom az, hogy a teljesítményemmel hozzájárulhassak a Vasas feljutásához. Védekező középpályásként vagyok képes a legjobb teljesítményre, de a középpálya több posztján is játszottam már, sőt, előfordult, hogy védőként számoltak velem az edzőim. Tisztában vagyok vele, hogy nehéz bajnokság vár ránk, de minden mérkőzésen a győzelemért kell pályára lépnünk. A mester egyelőre csereként számol velem, az a tervem, hogy szezon közben bebizonyítsam: a kezdőben a helyem – mondta a 19 éves játékosunk.
 
Tóth Keve a Puskás Akadémiával két alkalommal is szerepelt az ifi BL-ben, pályára lépett az U17-es és az U18-as válogatottban is.

Videók