A saját önbecsülésünk is a tét

A Budafoki MTE nyerni szeretne.


A budafokimte.hu írását változtatás nélkül közöljük.

A naptári év utolsó mérkőzése következik egy olyan ellenféllel szemben, amelyet a most zajló szezon első fordulójában magabiztosan, négy gólt szerezve vertünk meg idegenben. A III. Kerületi TVE 4-0-s legyőzéséből Ihrig-Farkas Sebestyén, Zuigéber Ákos, László Dávid és Papp Marcell is góllal vette ki a részét, vezetőedzőnk szerint azonban hiba lenne az augusztusi találkozó eufóriájába kerülnünk.

“Azóta eltelt négy hónap és az akkori sima győzelem ellenére vasárnap ki-ki meccset játszunk az óbudaiakkal, akik hozzánk képest két ponttal gyűjtöttek kevesebbet. Most a saját önbecsülésünk is a tét. Mindent meg kell tennünk azért, hogy a gyengén sikerült félszezon végén lelkileg valamelyest rendbe hozzuk magunkat egy győzelemmel. Minden párharcra, minden mozdulatra maximálisan oda kell figyelnünk ahhoz, hogy három pontot szerezzünk. Ennél most nincs fontosabb. A téli szünetben lesz időnk levonni az elmúlt hónapok tanulságait és újraépíteni magunkat" - fogalmazott Csizmadia Csaba.

Csapatunk a télies időjárás miatt a héten Budafokon, műfüvön edzett, vezetőedzőnk szerint azon-ban ez nem befolyásolja jelentősen játékosaink felkészülését. Khiesz Kornél, Margitics Andor, Szabó Levente, Takács Ronald és Vaszicsku Gergő továbbra sem bevethető, így 2021 utolsó mérkőzésén nélkülük kell visszatalálnunk a győzelem útjára.

Forrás és borítókép: budafokimte.hu

Videók