Újabb lépéssel kerülhet közelebb a bajnoki címhez az FTC

A címvédő és listavezető Ferencváros szerdán este a Diósgyőrrel játszik hazai pályán a labdarúgó OTP Bank Ligában, a zöld-fehérek egy sikerrel szinte bebiztosítanák sorozatban hatodik bajnoki címüket.


Dejan Stankovic együttese vasárnap a második helyezett Paks legyőzésével nyolc pontra növelte előnyét, egy újabb diadal pedig azt jelentené, hogy hat fordulóval a vége előtt 11 pont lenne a különbség a két csapat között. A Diósgyőr elleni összecsapást még a 21. fordulóból halasztották el, amikor a Ferencváros az Olimpiakosz elleni Konferencia-liga párharcra készült.

Érdekesség, hogy amikor ez a két csapat legutóbb halasztott mérkőzést játszott egymással, akkor a Diósgyőr diadalmaskodott a Groupama Arénában: a 2020/21-es idényben a második fordulóból pótolták később a két gárda összecsapását, amelyet a DVTK Asmir Suljic 85. percben szerzett góljával nyert meg. Ezen a találkozón szakadt meg a Ferencváros közel négyéves, 61 mérkőzésen át tartó hazai bajnoki veretlenségi sorozata. Ezzel együtt hatalmas az FTC fölénye ebben a párharcban, a fővárosban lejátszott eddigi 56 mérkőzés közül a vendégek mindössze ötöt nyertek meg, 8 döntetlen mellett 43-szor a zöld-fehérek diadalmaskodtak.

A 18 órakor kezdődő találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

A tabella:

1. Ferencvárosi TC 26 18 4 4 66-23 58 pont
2. Paksi FC 27 15 5 7 45-32 50
3. Fehérvár FC 27 14 4 9 48-36 46
4. Puskás Akadémia FC 27 10 10 7 40-30 40
5. Debreceni VSC 27 11 6 10 41-34 39
6. MTK Budapest 27 11 6 10 37-50 39
7. Diósgyőri VTK 26 10 6 10 41-43 36
8. ZTE FC 27 10 5 12 46-52 35
9. Kecskeméti TE 27 10 4 13 38-42 34
10. Újpest FC 27 10 4 13 36-55 34
11. Kisvárda Master Good 27 6 3 18 28-45 21
12. Mezőkövesd Zsóry FC 27 5 5 17 24-48 20

(Borítókép: fradi.hu)

Videók