Törőcsik András pályára lép az Újpest színeiben - A legenda útja 6. rész

A bolgár bajnok ellen mutatkozott be az Újpest közönsége előtt, a 19 éves Törőcsik András. - Top 2020: Ezt is sokan olvasták idén a Sport365 oldalán.


Sorozatunkban Törőcsik András életét mutatjuk be, Dunai Ede történetei alapján, aki Törőcsik András - Út a csúcsra és Törő visszatér című könyveiben mesél a magyar labdarúgás egyik ikonjáról, gyermekkorától kezdve karrierje csúcsáig.

A hatodik részben Törőcsik András magára húzta az Újpest csapatának mezét, és először a felnőttek között pályára lépett a bolgár Levszi Szófia elleni BEK mérkőzésen.


Fotó: Bajkai Beatrix

Sorozatunk korábbi részeit a cikkben találja.

– Paja! Törőt mikor dobod be a mély vízbe? – kérdezte a tartalékok trénere, Schuman János Várhidi mestertől az egyik bajnoki mérkőzés előtt.

– Nyugalom, az a legfontosabb, hogy ne egy vesztes meccsel kezdje. Ha majd jön egy könnyebb ellenfél, akkor úgyis beállítom – válaszolt a vezetőedző.

Hogy ki mit tekint könnyebb ellenfélnek, az elég szubjektív dolog, de az újpesti klasszisok futballtudását ismerve számítani lehetett rá, hogy Andrisnak nem kell majd éveket várnia az első igazi fellépésére.  

Sport365.hu - Törőcsik András így lett labdarúgó - A legenda útja 1. rész

Sorozatunkban Törőcsik András életét mutatjuk be, Dunai Ede történetei alapján, aki Törőcsik András - Út a csúcsra és Törő visszatér című könyveiben mesél a magyar labdarúgás egyik ikonjáról, gyermekkorától kezdve karrierje csúcsáig. Az első történetből megtudhatjuk, hogyan lett focista a fiatal Törőcsik András.


Bár kezdetektől fogva a nagyokkal edzett, a bajnoki mérkőzésekre csupán a második csapatban kapott helyet. Egészen 1974. október másodikáig. Ezen a szerdai napon a bolgár Levszki Szófia csapata látogatott el Újpestre, hogy a Bajnokcsapatok Európa Kupájában megmérkőzzön az elmúlt kiírás elődöntősével.

 Az előzményeket nem ismerve könnyen rácsodálkozhat az ember, hogy vajon miért éppen a bolgár bajnok elleni lenne az a bizonyos könnyed mérkőzés, ahol egy tizenéves újoncot kipróbálhat a szakvezetés, ám ennek a párharcnak a Megyeri úti találkozó már a visszavágója volt.

Sport365.hu - Haza akarták küldeni a fiatal Törőcsiket a BVSC válogatójáról - A legenda útja 2. rész

Sorozatunkban Törőcsik András életét mutatjuk be, Dunai Ede történetei alapján, aki Törőcsik András - Út a csúcsra és Törő visszatér című könyveiben mesél a magyar labdarúgás egyik ikonjáról, gyermekkorától kezdve karrierje csúcsáig. A második részben kiderül, hogy sikerült a BVSC válogatója a fiatal Törőcsik Andrásnak. -Gyerünk gyerekek, álljatok szépen sorba magasság szerint!



És ez puszta formalitássá szelídült.

Az újpestiek ugyanis a szeptemberi szófiai összecsapáson semmit nem bíztak a véletlenre, és magabiztos játékkal 3–0 arányban diadalmaskodtak.

Noha a továbbjutás a bulgáriai kilencven perc után eldőlt, Várhidi mester gondosan ügyelt rá, hogy András véletlenül se kudarcélménnyel mutatkozzon be a felnőtt csapatban, ezért a kispadra ültette, és megvárta, hogyan alakul a hazai mérkőzés.

A lila-fehérek mindent megtettek, hogy a hétköznap kora délután kilátogató nem kevesebb, mint tizenötezer szurkoló jól érezze magát. Bene Ferenc, illetve Dunai Ede két-két góljával a második félidő közepére már 4–1-es hazai vezetést (összesítésben 7–1 volt ekkor) mutatott az eredményjelző.

– Andris, menj el melegíteni! – szólt oda a kispadon mellette ülő ifjoncnak a mester.

Sport365.hu - Törőcsik András első találkozása Mezey Györggyel - A legenda útja 3. rész

Sorozatunkban Törőcsik András életét mutatjuk be, Dunai Ede történetei alapján, aki Törőcsik András - Út a csúcsra és Törő visszatér című könyveiben mesél a magyar labdarúgás egyik ikonjáról, gyermekkorától kezdve karrierje csúcsáig. A harmadik részben kiderül, hogy vélekedett Mezey György a tinédzser Törőcsik Andrásról. Sorozatunk korábbi részeit cikkünk alján találja.


Törő, mint akit puskából lőttek ki, úgy ugrott fel a helyéről, és két percen belül az összes bemelegítő gyakorlatot végigcsinálta a játékteret és a lelátót elválasztó vékony salakpályán. Titokban oda-odapislantott az újpesti pad felé, hogy mikor szólítják már, de tudta, hogyha valamikor, akkor most tényleg nem szabad türelmetlennek lennie.

A közönség kórusban biztatta a kedvenceit, Fazekas Lacit, Zámbó Sanyit és a többieket, de ebben a pillanatban aligha gondolhatta bárki, hogy jövő ilyenkor a most még a pálya mellett gimnasztikázó, ismeretlen fiatalember nevét zengi majd az egész stadion.

Törő is csak egyetlenegy embertől várta, hogy a nevét kiáltsa, ám ő a kispadon ülve a játékkal volt elfoglalva, és úgy tűnt, hogy esze ágában sincs változtatni.

– Pali bá, hívjon már! – mormogta Andris két rövid sprintelés között. – Közelebb megyek hozzá melegíteni, hátha elfelejtett – gondolta az ifjú csatár, de abban a másodpercben harsány kiáltás ütötte meg a fülét:

– Andrááááás! – ordította Halmai Tomi, a pályaedző, és hevesen integetni kezdett.

Törő futás közben ledobta a melegítőfelsőjét, és mint a villám, ott termett Várhidi mester mellett.

Sport365.hu - Így lett az Újpest labdarúgója Törőcsik András - A legenda útja 4. rész

Sorozatunkban Törőcsik András életét mutatjuk be, Dunai Ede történetei alapján, aki Törőcsik András - Út a csúcsra és Törő visszatér című könyveiben mesél a magyar labdarúgás egyik ikonjáról, gyermekkorától kezdve karrierje csúcsáig. A negyedik részben kiderül, hogy került Törőcsik András az Újpest csapatához. Sorozatunk korábbi részeit cikkünk alján találja.

 
– Figyeljen ide, Andriskám! A Fekusz fog lejönni, maga pedig bemegy visszavont centerbe. A Feri fog előtte játszani. Tartsa meg a labdákat, és ha úgy adódik, bátran cselezzen, vagy indítsa a szélsőket. Az a lényeg, hogy nyugodtan játsszon! Semmi oka nincs az izgalomra! Jól van?

Az alig tizenkilenc esztendős fiatalember megpróbált odafigyelni az edzői tanácsokra, de a szíve úgy kalapált, hogy nem sok mindent értett az egészből. Bár a mester szavai hallatán bőszen bólogatott, amikor felnézett a tömött lelátókra, csak azt érezte, hogy szélsebesen körbeforog vele a világ.

Amikor végre kiment a labda, és a partjelző cserét jelzett, még egyszer felpillantott a közeli tribünre, ahol a szülei és a nővére ültek.
 

Sport365.hu - Törőcsik András első edzése Újpesten - A legenda útja 5. rész

Sorozatunkban Törőcsik András életét mutatjuk be, Dunai Ede történetei alapján, aki Törőcsik András - Út a csúcsra és Törő visszatér című könyveiben mesél a magyar labdarúgás egyik ikonjáról, gyermekkorától kezdve karrierje csúcsáig. Az ötödik részben Törőcsik András első edzését idézzük fel az Újpest csapatánál. Sorozatunk korábbi részeit cikkünk alján találja.


Az édesapja, Gyula felállva tapsolt, és egészen biztos, hogy ezen a napon nem volt nála büszkébb ember a világon.


A két Éva egymásba karolt, és könnybe lábadt szemekkel nézte, ahogy András felinteget nekik, és beszalad a zöld gyepre. Gyula nagy levegőt vett, átölelte a feleségét és kislányát, majd elcsukló hangon a fülükbe súgta:

– Megcsinálta!

 

Borítókép: Farkas József

Videók