Több, mint helytállás

1-1-es döntetlent játszottunk a horvát élvonalbeli NK Osijekkel a Pancho Arénában.


A budafokimte.hu írását változtatások nélkül közöljük.

Bátran és kezdeményezően lépett fel csapatunk a bajnoki rajt előtti utolsó felkészülési mérkőzésén. A labdát megbecsülve, pontos passzokkal építkeztünk a horvát élvonal negyedik helyezettjével szemben. A jó erőkből álló, Európa Liga-induló Osijek nem tudott fölénybe kerülni. Sőt, az eszékiek olykor percekig nem találkoztak a labdával.

A szélekről többször is az ellenfél védelme mögé kerültünk. A 19. percben egy szöglet után Takács Ronald kapáslövése okozott veszélyt, ám Marko Malenica kiütötte a gyors, középre tartó labdát. Az első félóra után az Osijek kezdett nagyobb nyomást gyakorolni a védelmünkre. Josip Špoljarić próbálkozása már figyelmeztető jel volt, Póser Dániel védése és az azt követő szöglet után pedig hátrányba kerültünk. Elrúghattuk, megkaparinthattuk volna a labdát, amely végül Eros Grezda elé került, ő pedig kihasználta a pillanatnyi bizonytalanságot. (0-1) Az eszékiek még a szünet előtt megduplázhatták volna előnyüket, Póser azonban szép vetődéssel hárított Dmytro Lopa lövésénél.

Fordulás után aztán hamar jött a válaszunk. Az 55. percben Filkor Attila adott remek labdát a jobbszélre Skribek Alennek, aki a tizenhatoson belülre érve higgadtan lőtt a hosszú sarokba. (1-1) Korszerű, szép támadás volt és bár ebben az időszakban kevésbé volt benne a játékunkban a gól, megérdemelten egyenlítettünk. Az utolsó félórában az Osijek irányított és a horvátok néhányszor Pósert is megdolgoztatták. Kapusunk állta a sarat, Juraj Ljubić zúgó kapufájánál pedig a szerencse mellé állt. És ha már Ljubić: az eszékiek középpályása hét percen belül összegyűjtött két sárga lapot, így csapata emberhátrányban fejezte be a mérkőzést.

 

Felkészülési mérkőzés
Budafoki MTE-NK Osijek 1-1 (0-1)
Pancho Aréna, vezette: Erdős J.

Gólszerzők: Skribek ('55) ill. Grezda ('35)
Kiállítva: Ljubić ('83)

BMTE: Póser - Fekete M. (Margitics '78), Romić, Oláh B., Medgyes S. (Kirják '61) - Filkor (Szabó M. '61), Micsinai - Skribek (Ihrig-Farkas '75), Lőrinczy (Kulcsár K. '61), Takács R. - Kovács D. (Zsóri '61)
Vezetőedző: Csizmadia Csaba

Osijek: Malenica - Tomelin, Kamenar, Grezda, Špoljarić, Caimacov, Lončar, Grgić, Todoroski, Marin, Beljo
Pályára lépett még: Barešić (k), Igor Silva, Majstorović, Lopa, Mišković, Alves Oliveira, Žaper, Pilk, Ćosić, Ljubić, Ndockyt
Vezetőedző: Kulešević Ivica

Forrás: budafokimte.hu
Borítókép: budafokimte.hu

Videók