Szerb válogatott védőt igazolt az Újpest

"A 191 centi magas, ballábas középhátvéd remekül fejel"


Az Újpest labdarúgócsapata pénteken szerb válogatott védővel erősítette meg a keretét.

A fővárosi klub honlapja úgy jellemezte Milos Kosanovicot, hogy "a 191 centi magas, ballábas középhátvéd remekül fejel, rendre szorosan fogja embereit, és erős testfelépítésének köszönhetően megnehezíti a csatárok dolgát".

A 33 éves futballista már 2010-ben légiósnak állt, amikor négy szezonra a lengyel Cracovia játékosa lett. Ezt követően Belgiumba szerződött, ahol a Mechelen és a Standard Liege színeiben összesen 91 belga első osztályú bajnoki mérkőzésen lépett pályára. Kosanovic, aki 2015-ben egyszer szerepelt a szerb válogatottban, kölcsönben a török Göztepében is megfordult, a legutóbbi négy szezont pedig az egyesült arab emírségekbeli al-Dzsazirában töltötte.

A lila-fehérek hét forduló után 11 pontjukkal a hetedik helyről várják a folytatást, szombaton a Debrecenhez látogatnak, de ott még nem lép pályára az új szerzemény.

Borítókép: ujpestfc.hu

Videók